Hírek

2017.07.27. 17:59

A szőlő és a turizmus is szerepet kap a dobronaki konferencián

Szombaton Szőlészet és turizmus a szlovén-magyar határ menti régióban címmel rendeznek konferenciát a muravidéki településen.

Korosa Titanilla

A program a község, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat lendvai irodája, valamint a helyi Környezeti és Idegenforgalmi Intézet és a Szőlő- és Bortermelők Egyesülete szervezésében valósul meg.

A kultúrházban 11 órakor veszi kezdetét az egész napos szakmai esemény, köszöntőt mond dr. Morován Zsolt, a lendvai magyar főkonzulátus ügyvivője, illetve dr. Boris Jesih, Szlovénia szentgotthárdi főkonzulja. Ezt követően több előadás hangzik majd el a szőlészethez és a borászathoz kapcsolódóan, illetve főként az ezekhez kötődő turisztikai lehetőségekről. De szó lesz a térség borászatának helyzetéről is.

A délutáni programban a résztvevőknek lehetőségük nyílik a paphegyi ampelográfiai kert megtekintésére, valamint a Bakonaki-tónál is látogatást tesznek. A szakmai programot követően a délután további részében 16 órakor kerül sor a bor és perec ünnepére, borkóstolóval, nemzetközi borászati játékokkal, illetve a 11. borkirálynő megkoronázásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!