Hírek

2016.05.05. 14:07

A tüsszentőpálya bajnokjelöltjei - kézmosásoktatási világrekord-kísérlet zalai részvétellel

A kézmosásoktatás világrekordját készül megdönteni Magyarország, s benne kilenc zalai iskola.

Magyar Hajnalka

Ennek jegyében csütörtökön délelőtt pontban 10 órától az országban több mint 14 ezer diák vett részt kézmosásoktatáson. Az időpont nem véletlen, hiszen május 5. a kéztisztaság világnapja.

A több helyszínen egyszerre tartott kézhigiénés oktatás Guinness rekordját Glasgow-ban állították fel négy éve, mintegy 3 ezer diák részvételével. A hazai csúcsdöntők létszáma ezt jóval felülmúlja, de a hitelesítésre még jócskán várni kell a Guinness szigorú szabályzata miatt.

- Mi már mind mostunk ma kezet! – mutatják lelkesen a gyerekek, köztük Horváth Zalán, Jándli Noel, Ágoston Jázmin, Jójárt Sára, valamint  Kustán Dalma a Landorhegyi-iskola tornatermében megrendezett világrekorddöntési kísérlet során Fotó: Pezzetta Umberto

Zala megyében 9 iskola több mint 800 diákja vett részt a megmozdulásban, a zalaegerszegi Landorhegyi például teljes létszámmal.

- Körülbelül ötszáz fővel jelentünk meg a rekordkísérleten, aminek előkészítése igencsak aprólékos szervezést, megvalósítása pedig precíz dokumentációt igényelt - tudjuk meg Varga Csabánétól, a Landorhegyi-iskola védőnőjétől a játékos elemekkel tűzdelt félórás oktatás végeztével.

- Nálunk az iskolavezetés fontosnak tartotta, hogy minden tanuló kapjon lehetőséget a világrekord-kísérletben való részvételben, ezért neveztünk teljes létszámmal - felelte a nagy aktivitás okát firtató kérdésünkre a védőnő.

A foglalkozás keretében a gyerekek hallhattak Semmelweis Ignác korszakos felfedezéséről, amely megmentette az anyákat a gyermekágyi láztól, elmélyíthették az alapos kézmosás pontos technikáját, s színes vizet permetezve a papírtörlőből kialakított „tüsszentőpályára” azt is megmérhették, milyen messzire hatolnak el a kórokozók a levegőben egy-egy tüsszentés alkalmával.

A rekordkísérletben részt vett még Keszthelyről a Zöldmező Utcai Általános Iskola és a Csány-Szendrey Általános Iskola, valamint utóbbi Reziben működő tagintézménye, a Sármelléki Általános Iskola, valamint zalavári tagiskolája, a baki Göcsej Kapuja Általános Iskola, a bagodi Fekete István Általános Iskola és a becsehelyi iskola.

A baki iskola 50 fővel csatlakozott a kezdeményezéshez. A gyerekek nagyon élvezték a tüsszentőpályán végzett méréseket és a kórokozókat jelképező folyadék eltávolítását egyaránt Fotó: Göcsej Kapuja Általános Iskola


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!