Hírek

2017.07.19. 15:02

A világháborúk során elhunyt miháldiak emlékműve új elemekkel bővül

A település központjában álló, a világháborúkban elesett helyi áldozatok emlékművét felújítja az önkormányzat.

Benedek Bálint

Az első és második világháborúban közel hatvanan estek el, tiszteletükre még évekkel ezelőtt a templom előtti téren készült emlékmű.

- Az építmény festése az idők során jelentősen megkopott, beszürkült, s a vakolat is berepedezett - vázolta a problémákat Gerő Sándor polgármester. - Az alaposabb vizsgálat azt is kiderítette, hogy az egész alapzat megerősítése elkerülhetetlenné vált.

Az első világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázatán az önkormányzat 1 millió forintot nyert, melyből a teljeskörű felújításra nyílik lehetőség.

Bartó Zsolt (balról) és Németh György a miháldi emlékmű felújításánál egy fekete gránit lapot emelnek a helyére Fotó: Szakony Attila

- A munkák már gőzerővel folynak és a hibák kijavításán túl több új elem is megjelenik majd az alkotáson, így például fekete gránit burkolat - mondta a településvezető.

Miháld dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy a napokban kezdődik meg az egészégügyi központ átfogó energetikai felújítása. A nyolc millió forintos támogatásból az orvosi valamint a védőnői rendelő, a szolgálati lakás és a gyógyszertár frissül fel. Szintén jó hír, hogy az elöregedett hivatal épületének fejlesztésére 35 millió forintot nyert az önkormányzat, melyhez némi saját erőt is biztosítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!