Hírek

2017.07.18. 13:14

A Virágos Magyarországért mozgalom zsűrije látogatott Kanizsára

NAGYKANIZSA Előadással, városnézéssel készültek tegnap a Virágos Magyarországért Mozgalom zsűrijének látogatására a dél-zalai városban. A zöldterületek fejlesztése mellett, a megújuló energiák hasznosítására, s a környezeti nevelésre is kíváncsi volt a három fős bizottság.

Pásztor András

A környezetszépítő versenyen Nagykanizsa tavaly elnyerte a régió legszebb településének járó Arany Rózsa-díjat, így az idén is nagy reményekkel jelentkezett a felhívásra. A három fős – Laczkó Mária, Hévíz főépítésze, Kovács Mihály, Zalaegerszeg főépítésze, Simonné Tomori Bernadett, a zalaegerszegi hivatal környezetvédelmi referense – szakmai bizottságot Dénes Sándor polgármester és munkatársai fogadták a hivatalban, ahol először beszámoltak az önkormányzat fejlesztési elképzeléseiről, majd a városnézés keretében a zsűri a saját szemével is meggyőződhetett a prezentáción hallottakról.

Fotó: Szakony Attila

– Több fontos, a városi lét minőségét is javító fejlesztés küszöbén állunk – mondta a polgármester, aki kiemelte: a ferences rendi kolostor felújításával egyrészt a vallási turizmus erősítése a cél, másfelől pedig – egy kis manufaktúra kialakításával – a méltán híres kanizsai sör ismételt köztudatba emelését határozták el. – A versenyuszoda és a sportcsarnok megépítése szintén fontos célokat szolgál az egészségtudatos életvitel terén, ráadásul a rangos sportesemények rendezése közösségépítő szereppel is bír.

A Csónakázó-tó és környezete kiemelt fejlesztési terület a város számára, éppen ezért oldottuk meg, hogy kerékpárút vezessen a városból a tóhoz. A jövőben ugyanakkor egy olyan sétányt is szeretnénk kialakítani, melynek eredményeként körbejárható lesz a tó. Mindezek mellett egy hatalmas, közel 20 játékelemmel rendelkező, modern játszótér kialakítását is tervbe vettük, arról pedig már nem is beszélve, hogy a Zalaerdő Zrt-nek köszönhetően az ország talán legnagyobb kilátója is megújul a területen.

A polgármester néhány szó erejéig a kanizsai Batthyány Lajos Gimnázium energetikai megújításáról is szólt, bizonyítva ezzel, hogy az önkormányzat komolyan veszi a megújuló energiák felhasználását.

A Csónakázó-tó és környezetének fejlesztése kiemelt célként szerepel a nagykanizsai önkormányzat jövőbeli tervei között
Fotó: Szakony Attila

Benedek Miklós, az önkormányzat klímareferense ezután a bölcsődétől a középiskoláig tartó környezeti nevelésről szólt, megemlítve több, konkrét projektet is.

A beszámolót hallva a zsűri elnöke, Laczkó Mária elmondta: a zsűrinek van összehasonlítási alapja, hiszen tavaly is ők értékelték Nagykanizsát.

– A Virágos Magyarországért mozgalom nem csak a virágosításról szól, sokkal inkább a környezeti nevelésről, a fenntarthatóságról, a turisztikai vonzerő erősítéséről és nem utolsó sorban a közösségi részvételről – magyarázta a zsűri elnöke, aki hozzátette: a klímaváltozás miatt a jövőben az lesz a települések legnagyobb kihívása, hogy mit kezdenek az úgynevezett belső klímavédelem kérdésével, amibe a szárazságtűrő növények telepítése éppúgy beletartozik, mint például a csapadékvízelvezetés problémája.

A prezentációt követően a zsűri városnézésen vett részt, melynek keretében az Erzsébet teret, a Medgyaszay Ház környékét, az Eötvös teret, az Attila Óvodát és a Csónakázó-tavat is meglátogatták.

MIT ÉS HOGYAN ÉRTÉKEL A ZSŰRI?

A Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny zsűrije több szempontot is figyelembe vesz, amikor pontoz egy-egy települést. Mint megtudtuk: a zöldfelületek rendezettségére maximálisan ötven pont adható, majd további tizenöt pont jár, ha a környezetvédelmi, fenntarthatósági feltételeknek is kifogástalanul megfelel a település. Szintén tizenöt pont adható, ha a zöldterületek kialakításában, gondozásában közösségi részvétel is tapasztalható. Tíz pont jár továbbá, ha van olyan beruházás, ami a turisztikai vonzerőt erősíti és szintén tíz pont adható az önkormányzat felkészültségére. Ez alapján egy település maximálisan száz pontot gyűjthet az értékeléskor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!