Hírek

2017.04.18. 19:40

A Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség állami feladatokat vállal át, közhasznúsága ezen alapul

Zalaegerszeg - Közel száz önkéntes is segíti a Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség munkáját. Erről is szó esett a civil szervezet napokban megtartott éves közgyűlésén, melynek keretében az elmúlt évi munkát is értékelték.

Arany Gábor

Kemény József, a 73 tagot számláló szövetség vezetője az elmúlt esztendő történéseit számba véve, a beszámolóban felidézte, hogy részt vettek a lakosság polgári védelmi és a katasztrófák elleni védekezésre való felkészítésében Muraszemenyén, illetve Vonyarcvashegyen is. Az előbbi településen november 12-én vízkár következtében kialakuló veszélyhelyzetek elhárítását gyakorolták igen mostoha időjárási körülmények között. A Balaton-parti községben pedig a települési köteles polgári védelmi szervezetek gyakorlatát rendezték meg. Itt a feltételezés szerint a tartós csapadékos időjárás és a hirtelen lezúduló eső okozott gondot, és az eltömődött átereszeket kellett tisztítani. Mindkét esetben a sikeres lebonyolítást a kormányhivatallal közösen 100-100 ezer forinttal támogatta a szövetség.

Muraszemenyén például az árvíz elleni védekezést gyakorolták Fotó: Archív/Gyuricza Ferenc

Hagyományosan részt vettek a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny lebonyolításában. A helyi fordulókban 14 általános és 16 középiskolás csapat, 241 diák mérte össze tudását a területi döntőbe jutásért. A felmenő rendszer eredményeként összesen közel kétezer zalai fiatal ismerkedett meg a honvédelmi igazgatás rendszerével, a katasztrófavédelem feladataival, emelte ki a beszámoló. Emellett a szövetség tagjai bekapcsolódtak az egerszegi egyetemi napok, a göcseji harci túra eseményeibe is.

A szövetség eddig több településen önkéntesek tucatjaival kötött határozatlan időre szóló megállapodást, számuk lassan közelíti a százat. Ők nem tagjai a szövetségnek, de vállalták, hogy részt vesznek a polgári védelmi, katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában és a lakosság felkészítésében. A szövetség tevékenységével állami feladatokat vállalt át, ez alapozza meg közhasznúságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!