A Zala ölelte a végvárat - Megtalálták az iszapréteg nyomát

Nem véletlen a ragaszkodás, hiszen a 9. században a Kárpát-medence legnépesebb települése állt itt, s központi szerepét egészen a középkor végéig megőrizte a térség.

A rendkívül szerteágazó ásatási munkákat immár 22. éve Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze és prof. dr. Szőke Béla Miklós, az MTA Régészeti Intézete tudományos főmunkatársa irányítja és végzi. Az idei szezon május végén indult, s a napokban zárul.

E nyár főként az Árpád-kor időszakából hozott hangsúlyos eredményeket – avat be Ritoók Ágnes. A munkálatok legizgalmasabb hozadéka az Árpád-kori bencés monostor 11. század végén épült körítő falának megtalálása volt.

– Falról beszélünk, holott kő-kövön nem maradt az építményből – tér a részletekre Ritoók Ágnes. – Szerencsére azonban olyan alapozástechnikát alkalmaztak, ami jól láthatóan kijelöli a nyomvonalat. A körítőfal stabilitását úgy biztosították, hogy sűrűn kiverték apró cölöpökkel. Feltételezzük, hogy a mocsaras talaj miatt vetették be ezt a módszert. A feltárt objektumból kiderül, hogy az alapfal legalább 1,2 méter széles volt, a magasságára azonban ebből nem tudunk egyértelműen következtetni.

A körítőfal stabilitását úgy biztosították, hogy sűrűn kiverték apró cölöpökkel. Fotó: Pezzetta Umberto

Nem csak a monostor körítő fala készült cölöpös alapozással, egy osztófalnál ugyancsak e technika nyomai bontakoztak ki, tehát a belső épületek stabilitását is evvel a módszerrel biztosították.

– Ugyanezt a technikát találtuk meg a Várszigeten egy további épületmaradványánál is, ami a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi emléképülethez vezető út alatt húzódik – folytatja. – Egy 10X10 méteres alapterületű toronyról van szó.

Érdekesség, hogy a cölöpös alapozást jobbára a római, majd később a török korban alkalmazták előszeretettel, az Árpád-korra azonban nem igazán jellemző.

Az elmúlt napok további érdekessége, hogy régészeti bizonyítékot találtak egy, az írott forrásokból már ismert jelenségre. A szóban forgó monostort a 15. században az oszmán támadások miatt megerődítették, s végvárként szolgált. A jobb védhetőség érdekében egy speciális módszert is bevetettek.

– Az utolsó zalavári apát, Radonay Mátyás, aki egyben utolsó kapitánya is volt a monostori végvárnak, az 1680-as évek végén bevezettette a Zala folyó vizét a vár köré. Igaz, sokáig nem volt szükség a vizesárokra, hiszen az oszmán hadakat nem sokkal később kiverték az ország területéről, s Kanizsa visszafoglalása után Zalavár jelentősége is elenyészett. A várkapitány e cselekedetéről már tudtunk a forrásokból, most pedig a későközépkori várárok alján vastag iszapréteget találtunk, amit a Zala hordaléka hagyott itt nekünk emlékül. Az iszapréteg teljesen leletmentes volt, fölötte azonban 17. század végi leletek tömkelege tárult fel, a monostor pusztulási időszakából (1702-ben elrendelték a felrobbantását). Sikerült tehát régészetileg is igazolnunk egy historikus eseményt.