A nehéz sorsú, hétgyermekes család elindult a boldogabb jövő felé

2017. április 27., 14:00 szerző: Szabó Zsófia fotós: Katona Tibor
komment
Zalaegerszeg - Soha nem szabad feladni, mert léteznek csodák. Csak hinni kell bennük, akkor is, ha a vágyott végeredmény először reménytelennek látszik…
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Nem olyan rég még üresen kongott a hűtőjük. Az étel, ami az asztalukra került, csak az éhüket csillapította, jól nem lakatta őket. Tiszta, ám viseltes ruhában jártak. Azok a fránya cipők is hamar kilyukadtak, újakra pedig nem volt pénzük. Hogy is lehetett volna, amikor már évek óta nyomasztották őket az anyagi gondok, melyek nem múltak el, hanem tetéződtek. Ennek ellenére, ezekben az embert próbáló időkben is a remény és a hit éltette őket, hogy egyszer jobbra fordul a sorsuk.

Alig pár nappal ezelőtt ismerkedhettek meg kedves olvasóink a hétgyermekes, nehéz sorsú Ádám családdal. Emlékeznek, az édesanya, Mónika és férje, József hét csemetéjükkel élnek egy kis lakótelepi lakásban, szeretetben, ugyanakkor elképesztő szegénységben. Hiába erős kilencejük közt az érzelmi kötelék, ez nem oldotta meg a kilátástalan helyzetüket.

A hétgyermekes Ádám família legkisebbjei, Mira, Noémi és Bianka divatbemutató tartottak. A ruhákkal és még számtalan ajándékkal cikkünk megjelenése után lepték meg aranyszívű ismeretlenek az apróságokat. A megye több pontjáról, kis falvakból, nagyobb városokból és az ország távolabbi szegletéből is érkezett segítség. Olvasóinknak köszönhetően már nem csak remény a boldog gyermekkor a kicsiknek. Lassacskán ők is úgy élhetnek, mint a velük egykorúak
Fotó: Katona Tibor

Ádámné Mónika és József sokáig a négy fal között tartották, mekkora a baj. Egyrészt próbáltak maguk boldogulni, megoldani a gondjaikat. Eredménytelenül. Amikor már apróságaik felhőtlen gyermekkora is bizonytalanná vált, merték elmondani egy földön járó angyalnak, hogy segítségre szorulnak. Az angyalok pedig, tudják, milyenek: mindig meghallgatják a bánatunkat. Mi több, nem restek cselekedni sem. Számlát fizetnek, ennivalót vesznek, ruhákat gyűjtenek, sőt, ha kell, mozgósítják ismerős és ismeretlen társaikat. Most is tudták a földön járó, jótét lelkek, hol kell hamar „csodát” tenniük.

– Először féltem, hogy pálcát törnek felettünk. Bántanak minket, a sok gyermek miatt – mondta Mónika. – De ahelyett, hogy ítélkeztek volna az emberek, megértettek bennünket. Azt is, miként jutottunk a tengődés szélére. Az a mérhetetlen, őszinte szeretet és segítség, amit azóta kapunk, mióta beszélni mertünk sanyarú életünkről, igazi csoda. Már nem csak bízunk egy jobb, nyugodtabb jövőben, el is indultunk az afelé vezető úton – így az édesanya, s mesélni kezdett a földön járó angyalokról.

Önökről, kedves olvasóink, akik most is – mint korábban már oly’ sokszor – megmutatták, nem hunyják be a szemüket, ha tudomást szereznek arról, hogy valaki rászorul a támogatásukra. Volt, aki piciny, alig tipegő kisgyermekével kopogott be Mónikáékhoz, és ruhákat, ajándékokat vitt. Nagyon sokan voltak – családok, fiatal lányok, idős párok, „szigorú”(nak tűnő) üzletember –, akik anyagilag segítettek, akár messzi városokból, falvakból. Voltak olyan apukák és anyukák – rengetegen – akik ruhákat gyűjtöttek, ennivalót vásároltak a hét kisgyermeknek, netán a kis földjeiken termelt zöldségekből vittek nekik.

Olyan nénik és bácsik sem nézték tétlenül a Hegyalja utcai család szenvedését, akik maguk is egészségügyi gondokkal küzdenek, vagy beteg gyermeket nevelnek. Egy nyolcvan évnél idősebb úr, aki bottal is nehezen jár, személyesen kereste fel szerkesztőségünket, érdeklődve, hogyan segíthetne az apróságokon. Háztartási gépeket is sok ember ajánlott fel, Észak-Zalától innen és túlról. Gáztűzhelyeket adományoztak, de mikrohullámú sütő, hűtőszekrény is kerül az Ádám család otthonába. Közösségek, baráti társaságok fogtak össze, ruhát, pénzt gyűjtöttek. Voltak névtelen adakozók, nagyon sokan, az ő nemes lelkük „arcát” titok övezi…

– Szinte most már nem is fér a lakásba a sok ajándék – mosolygott Mónika, miközben éppen pakolgatta a legutóbb érkezett ruhacsomagot. – Tisztítószereket is kaptunk, cipőket a gyermekeknek, és még sorolhatnám. Annyira örülünk mindennek, hiszen nekünk idáig semmink sem volt – könnyezett a fiatalasszony.

A család tudja: nem maradtak magukra. Többen voltak olyanok, akik biztosították őket arról, a jövőben is „fogják a kezüket”, támogatják őket. Köztük Vigh László országgyűlési képviselő, aki a napokban személyesen kereste fel a családot. A pénzügyi segítségen túl tartós élelmiszereket és gyümölcsöt vitt a rászoruló apróságoknak.

Vigh László is ellátogatott a családhoz. A politikust Noémi, Bianka, Mira és a szülők, Mónika és József fogadta

– Természetes volt, hogy azonnal segítek, amikor az újságból értesültem róla, milyen nagy bajban vannak Ádámék – mondta a politikus. – Sajnos sok a rászoruló család, amelyek tagjai inkább titokban szenvednek, mintsem segítséget kérjenek. Azonban hála az égnek, ez esetben napvilágot látott, mekkora a baj. Így tudunk rajtuk segíteni. Nem hagyom őket magukra. Nagypapaként, édesapaként kijön a könny a szememből, amikor látom, kisgyermekek nélkülöznek, hiányt szenvednek.

– Nagyon rossz állapotú a lakás, ahol albérletben élünk – vezette körbe a képviselőt otthonukban az anyuka. – A villanyvezetékek elavultak és a nyílászárók is rothadtak. Mindössze két helyiséget tudunk használni lakószobaként, a harmadik lakhatatlan. Oda tesszük a felesleges, régi dolgainkat, amiket el kellene szállíttatni, ám ennek is anyagi gátja van. Szerencsére sok háztartási gépet kaptunk, de örülnénk még egy porszívónak, s ha valakinek netán lenne felesleges tévéje, számítógépe, azért is nagyon hálásak lennének a gyerekek – suttogta szemlesütve Mónika.

– Megteszünk minden tőlünk telhetőt – válaszolta Vigh László. – A lomtalanítást az illetékesekkel megszervezzük. Az interneten pedig közzéteszünk egy felhívást: keresünk villanyszerelő szakembert, s olyat is, aki az ablak és ajtó cseréjét önzetlenül elvégezné. Abban szintén bízom, lesznek, akik az említett háztartási és elektronikai kisgépekben fognak segíteni. Az otthonukban élhető és komfortos körülményeket alakítunk ki a gyermekeknek, de mindenképpen nagyobb lakás kell, amit jelzek a városvezetés felé is – így a politikus.

Amikor az édesanyával és az apukával „hatszemközt” maradtunk, reményteli csillogást láttam a szemükben.

– Azóta, hogy az elmúlt napokban ennyi támogatást kaptunk és kapunk is folyamatosan ismeretlenektől, nyugodtabban alszunk éjszakánként – mondta Mónika. – Mert látjuk a gyerekeken, hogy felszabadultabbak és boldogok. Lassan úgy élhetnek, mint a velük egykorú társaik. Köszönjük…

Szabó Zsófia

2017. április 27., 14:00 szerző: Szabó Zsófia fotós: Katona Tibor

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...