Hírek

2014.10.23. 12:45

Áfacsalók buktak le

Zalaegerszeg - Vádemeléssel fejeződött be az a nyomozás, amit két évvel ezelőtt indított áfa-csalás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Gyuricza Ferenc

Minderről a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense, Fenyvesi Lili főhadnagy tájékoztatta lapunkat, aki elmondta: a három érintett vállalkozás Szlovákiában feltöltött PB-gázpalackok magyarországi forgalmazásával mintegy 73 millió forint áfát csalt el.

Az ügy részleteiről, illetve a zalai vonatkozásairól korábban, a nyomozás megindításakor már beszámoltunk lapunkban. Mint akkor megírtuk: a NAV munkatársai három megyében, köztük Zalában, mintegy húsz helyszínen tartottak házkutatást, s közel kétezer palackot foglaltak le.

Az ügy vizsgálata a közelmúltban fejeződött be. A három érintett válllakozást egy egy dunaszegi férfi, valamint fia és élettársa működtette. A cégek 2009-től egészen a lebukásukig foglalkoztak Szlovákiában feltöltött PB-gázpalackok magyarországi forgalmazásával. A cégek unión belüli beszerzésüket egyáltalán nem vagy csak részben vallották be, míg a belföldi értékesítést jellemzően bizonylatok nélkül végezték, így bújtak ki az adófizetési kötelezettségük alól. A három gazdasági társaság nem egy időben, hanem egymást követő években működött, azonban alkalmazottaik és vásárlói körük megegyezett. A háztartási gázpalackokat cseretelepeken és házhoz szállítással értékesítették magánszemélyeknek, illetve gazdálkodóknak, főleg Győr-Moson-Sopron megyében, de Zalában és Vasban is.

A gyanúsítottak a fogyasztók biztonságát is veszélyeztették, a palackokat veszélyes körülmények között tárolták, többségük nyomáspróbájának szavatossága is lejárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!