Hírek

2017.07.08. 17:21

Aratókat itattak, tyúkokat etettek - Ifjúsági parasztolimpia is gazdagította a hagyárosböröndi falunapot

Hagyárosbörönd - Régi hagyománya van Hagyárosböröndön a falunapnak, aminek idén új lendületet adtak a településen.

Magyar Hajnalka

Nagy segítség volt ebben a lelkes önkéntes szervezőcsapat, amely az önkormányzat mellé állt a szombati program sikere érdekében.

- Megőriztük a falunap szokásos elemeit, de újdonságokkal is előrukkoltunk - mondja a szervezőket képviselő Varga Katalin. - A Farkas Ernő által vezetett helyi önkéntes tűzoltó csapat például tréfás jelent keretében mutatja be, miként lehet kézi eszközökkel eloltani a tüzet egy húsfüstölőben, ami a gazdák lanyhuló figyelme miatt kap lángra.

A megfáradt aratókat itatják friss vízzel az ifjúsági parasztolimpia résztvevői Hagyárosböröndön
Fotó: Pezzetta Umberto

A program minden korosztályt mozgósít, a színpadon éppen az iskolások adnak műsort, amit a 12 éves Nárai Dominik konferál. A felnőtteknek szóló parasztolimpiát megelőzően rajtvonalhoz állnak a gyerekek is, korosztályukra szabott próbákat kiállva. Elsőként például a megfáradt aratókat kell friss vízzel megitatniuk fakanálból, majd az éhes tyúkokat etetik, miközben a kukoricacsövek mellett a rájuk bízott kistestvért szimbolizáló babát is cipelik a sorversenyben.

- A parasztolimpiához igyekeztünk minél több hagyományos népi eszközt begyűjteni, s kicsit elkeserítő, hogy ez alaposan feladta a leckét - folytatja Varga Katalin. - Vastalicskát, hordót és hébért sem könnyű már találni a faluban.

A gyerekeknek külön játszóteret és kalandparkot rendeztek be, s a helyi kötődésű kézművesek is felvonultak. Ottjártunkkor érkeztek meg  a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai triciklivel, velocipéddel és más veterán masinákkal.

- Örömmel jöttünk, gyakran vállalunk szereplést hagyományőrző rendezvényeken - mondja Dene Tibor, a KOKSZ vezetője. - Minden alkalmat megragadunk, hogy beszéljünk a kerékpározás történetéről, s szívesen elmagyarázzuk a velocipéd működését is. Akár ki is lehet próbálni...



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!