Hírek

2014.09.04. 09:55

Árvízhelyzet a Principális-csatornán - fotókkal, videókkal frissítve

Nagykanizsa - Az eddig mért legmagasabb vízállásnál – 248 centiméter – csak három centivel volt alacsonyabb csütörtök délben a Principális-csatorna vízszintje. A szakértők szerint pénteken akár 260 centiméternél tetőzhet a víz. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság irányítása mellett csütörtökön is közel 50 közmunkás és önkéntes építette az ideiglenes védművet a Principális-csatorna kiskanizsai szakaszán.

Pásztor András

Sajtótájékoztató a Principális - csatornánál. Fotó: Szakony Attila

Mint azt Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok elmondta: - Az elmúlt napokban a Nyugat - Dunántúlon leesett nagy mennyiségű csapadék intenzív árhullámot indított el a területen ezért a vízügyi igazgatóság, az önkormányzattal és a kormányhivatallal együttműködve egy ideiglenes védmű építését kezdte meg közmunkások és önkéntesek bevonásával. A dandár tábornok hangsúlyozta - lakóingatlanok egyelőre nincsenek veszélyben, de csütörtökön a melléképületek vonalában egy másodlagos védelmi vonal építése is elkezdődik.

Rigó Csaba zalai kormánymegbízott hozzátette: - A vízügyi szakemberek már megtervezték annak a 8,6 km-es szakasznak a kotrását, ami a csatornán a legnagyobb problémát okozza. Becslések szerint 130 millió forintba kerülne, forrás várhatóan az uniós pályázatokból lenne.

Az árvízi védekezéshez a város önkormányzata munkaerőt, gépeket, homokot és zsákokat is biztosított, s mint azt Karádi Ferenc alpolgármester jelezte: ha szükséges további önkénteseket is be tud vetni a város.

- Miért mindig csak azzal a kis szakasszal foglalkoznak, innen alig kétszáz méterre már a pincében is áll a víz, a kiskertből a káposztát sem tudjuk beszedni - sopánkodott Szokol Györgyné, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca lakója, aki szerint a csatornapart kaszálása is csak pár száz méteres szélességben valósult meg.

 

Nem tudtak iskolába menni a gyerekek

A Principális-csatorna a Homokkomáromhoz tartozó Zsigárd-majorba vezető murvás utat is ellepte, elvágva ezzel a külvilágtól az ott élőket. Dél körül a település polgármestere, Bodó Tamás egy terepjáróval maga szállította ki az ebédet az időseknek.

– A majorban közel 20 fő él, közülük 8 gyermek, akik nem is tudtak eljutni az iskolába a víz miatt – mesélte a polgármester. – Az út egy része – ami víz alá került – a nagykanizsai önkormányzathoz tartozik, tőlük többször is kértünk segítséget a szakasz helyreállításához az elmúlt években, de érdemi változás nem történt. Természetesen magunk is próbáltunk javítani a helyzeten, több tonnányi bazaltot és mészkövet szórtunk már az útra, de az igazi megoldást az jelentené, ha kitisztítanák a medret a buja növényzettől. Erre viszont azért nem kerülhet sor, mert a terület a Natura 2000 védelmét élvezi, így gyakorlatilag egy ágat sem lehet eltávolítani.

Kapcsolódó cikk:

Lassú, elhúzódó apadás a Murán - videóval, fotókkal

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!