Hírek

2017.06.06. 12:54

Autó történetek: baleset után elhajtott; az hazudta, elveszítette a jogosítványát

Zalaegerszeg - Közlekedési baleset után megállás nélkül elhajtani, ez meglehetősen gyakori. Ezért említésre méltó, amikor sikerül a felelősség alól kibújni szándékozó autóst megtalálni.

Arany Gábor

A nemrég vádemelésig jutott történet szerint, a 48 éves, Fonyód közelében lakó B. Zoltán Csaba ez év február 16-án reggel 7 óra tájt Zalakaroson a Termál úton közlekedett tehergépkocsijával a Gyógyfürdő tér felé. Az új templom előtti kanyarulathoz érve járműve bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött a szemből érkező autóbusz bal oldali tükrének, ami ettől vissza csapódott és az autóbusz bal első oldali ablakát betörte, az üvegszilánkok a vezetőülésre és az utastérbe hullottak be. A busz sofőrje megállt, értesítette a balesetről a rendőrséget, a tehergépkocsit vezető B. Zoltán Csaba azonban elhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna róla, a balesetben megsérült-e valaki, kell-e segítséget nyújtania. A férfit azonban sikerült rendőröknek megtalálniuk, és az egerszegi járási és nyomozó ügyészség a napokban cserbenhagyás vétsége miatt emelt ellene vádat.

A másik autós történet 44 éves zalaegerszegi főhősének jogosítványát tavaly október végén Ausztriában vonták be, amikor gyorshajtás miatt intézkedtek vele szemben a rendőrök és kiderült, hogy az okmány már egy hónapja lejárt. A férfit emellett eltiltották két hétre a vezetéstől Ausztriára vonatkozóan. B. László hazatérve az egerszegi okmányirodában bejelentette, hogy vezetői engedélyét elveszítette, de elhallgatta annak körülményeit.

A Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a férfi ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az egerszegi járási és nyomozó ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!