Hírek

2017.03.19. 12:47

Szent József főünnepe után hétfőn misével zárul a 3 napos búcsúi rendezvény Nagykanizsán

Nagykanizsa – A hétvégén az Alsóvárosi Szent József-templom védőszentjére emlékezett az egyházközség. A 3 napos rendezvény holnap zárul.

Horváth B. Attila

Immár sokéves hagyomány, hogy Szent József napjához kapcsolódóan az alsóvárosi templom, a plébánia, illetve az egyházközség védőszentjére emlékezve 3 napos búcsút tart a közösség.

– 2007 óta ünnepeljük meg ilyen módon is Szent József napját – árulta el Gyenes Edit hitoktató. – Fontosnak tartjuk, hogy programokkal megemlékezzünk védőszentünkről, kérjük a közbenjárását és erősítsük a közösségi összetartozás érzését. Az sem utolsó szempont természetesen, hogy a hívek így évről-évre többet tudhatnak meg Szent Józsefről, Jézus nevelőapjáról, ugyanis meglehetősen elrejtett volt az ő élete, még az evangéliumokban sincs róla sok információ.

Ma Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát mutatott be szentmisét
Fotó: Gergely Szilárd

Szombaton Dr. Stift Zoltán, Angelico atya, Marics József történész, plébános tartott előadást és volt focimeccs is. Ma Fazakas Zoltán Márton premontrei apát mutatott be ünnepi szentmisét (melyen részt vett Cseresnyés Péter államtitkár, Dénes Sándor polgármester és Tóth Nándor alpolgármester is), holnap pedig 18 órakor szintén misével zárul a Szent József-búcsú, amit Henczel Szabolcs soproni plébános celebrál. Közreműködik Szili Zoltán, a kaposvári székesegyház karnagya és Bogáthy Gábor trombitaművész.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!