Hírek

2017.06.28. 18:37

Az egészségügyi alapellátásban dolgozók elismeréseket vehettek át

NAGYKANIZSA Az Egészségügyi Alapellátási Intézmény szerdán a Honvéd Kaszinó tükörtermében tartotta hagyományos Semmelweis-napi ünnepségét.

Benedek Bálint

Az anyák megmentőjének nevezett Semmelweis Ignác orvos születésének 199. évfordulójára szervezett ünnepségen ezúttal is az alapellátásban dolgozók munkáját ismerték el.

- A betegek bizalmát csak megfelelő hitelességgel, szakmai tudással, hozzáállással és törődéssel lehet kivívni - fogalmazott köszöntőjében Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. - A hétköznapok rohanásában nincs idő a beszélgetésre, ezért az ilyen alkalom erre is lehetőséget nyújt.

Ez után Dénes Sándor polgármester szólt a dolgozókhoz, elmondta: az ünnepség azért oly' kiemelkedő, mert egyesíti magában mindazon értékeket, amelyek az emberi és közösségi életünkben a legfontosabbak. A hivatásunk szeretete és az emberszeretet egymás nélkül lehetetlen.

- Mindezen értékek nemcsak kitöltik életünket, hanem értelmet, súlyt és tartalmat is adnak létezésünknek - folytatta a városvezető, s az alapellátásban dolgozókról azt mondta: küzdeniük kell embertársaik teljesebb és egészségesebb életéért, s emellett a saját harmóniájukat és megélhetésüket lehetővé tevő boldogulásért is.

Dr. Varnava Charalambos ifjúságorvos a dolgozók nevében szólt a megjelentekhez.

- Lassan ötven éve dolgozom orvosként, s mindig azt tanácsolom a pályakezdő kollégáknak, hogy szeressék ezt a szakmát, hivatást, ahogy azt Semmelweis Ignác is tette.

Az orvos a magyar egészségügyről is beszélt. Kiemelte: nő az igény a fizető szolgáltatások iránt. A 35 év alatti felnőttek 82 százaléka vett már igénybe magánorvosi szolgáltatást, s a 35-45 év közöttiek 80 százaléka.

Végül Stimeczné dr. György Bernadette, az alapellátási intézmény vezetője elismeréseket adott át a kimagasló szakmai munkát végző kollégáknak. Az idén a címzetes főorvosi címet dr. Zámodics Imre háziorvos érdemelte ki. Az egészségügyben végzett 45 éves munkájáért Várhelyi Árpádné fogászati asszisztens vehetett át díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!