Hírek

2015.10.27. 20:19

Az éhhalál széléről mentett Hope nem adja fel a reményt

Zalaegerszeg – Már tízéves, de sok jó még nem történt vele. Élete legszerencsésebb fordulata az volt, amikor bekerült a menhelyre, ez mentette meg ugyanis az éhhaláltól.

Varga Lívia

Sokáig az is bizonytalan volt, életben marad-e, így lett Hope, azaz remény a neve. Gazdikereső rovatunkban ma őt ajánljuk a Bogáncs Állatmenhely árva kutyái közül olvasóink figyelmébe.

Hope története egyébként sokak számára ismerős lehet, hiszen tavaly beszámoltunk megmentéséről.

A nagytestű német juhász keverékre a Zala Megyei Állatvédelmi Járőrszolgálat önkéntesei találtak rá tavaly decemberben Tótszerdahelyen. Csont és bőr volt. Tulajdonosai betegséggel magyarázták a kóros soványságot, ám később kiderült: a kutya csak nyűg volt számukra, szerették volna elaltattatni, de – szerencsére – nem volt rá pénzük. Súlyosbította a helyzetet, hogy az éheztetett, rendkívül rövid láncra kötött kutya vizet sem kapott, behúzódni pedig csak egy kutyaháznak nem nevezhető tákolmányba tudott, aminek nem volt alja, így szegény a sárban feküdt. Fülét legyek rágták meg.

Hamar kiderült: sanyarú sorsa ellenére sem veszítette el emberekbe vetett bizalmát. Örült megmentőinek, akik a Bogáncs Állatmenhelyre szállították, ahol azonnal elkezdődött rehabilitációja. S győzött hihetetlen élni akarása.

– Hope teljesen legyengülve, megtörve került a gondozásunkba, jártányi ereje sem volt – idézi fel a kezdeteket Abai Erika, a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület operatív titkára. –  Jó pár gyógyszeres étrend-kiegészítő kúrán átesett, mire eljutottunk odáig, hogy megmaradt benne az étel. Közben fokozatosan emeltük adagját, hogy képes legyen megemészteni. Ma már ugyanazt kapja, mint a többiek. S szerencsére mostanra testben és lélekben is megerősödött. Már „csak” egy szerető gazdi kellene...

Hope végtelenül kedves, nyugodt kutya, igényli a törődést, az ember közelségét. Fajtársaival jó viszonyt ápol, idősek és gyerekek mellé is kiváló társ. Kora ellenére aktív kutya, szeret sétálni.

– Elsősorban olyan gazdit keresünk neki, aki sokat foglalkozik vele, és feledtetni tudja az átélt borzalmakat – hangsúlyozza Abai Erika.

Hope-ról érdeklődni a Bogáncs Állatmenhelyen a 0630/424-3579-es számon lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!