Az életmentő tűzoltó-muszklik titka - Nem a nők vakítása miatt növesztenek izmot a lánglovagok

Szinte látom a szeretteim arcát. Anyámét, apámét, a szerelmemét. Ők is feküdhetnének ott, a tűzben. Erőt veszek magamon. Oldalra sandítok. A „pajtim” is küzd. A lángokkal, és hogy várnak minket, akik bajban vannak. Most. Nem órák múlva. Bent vagyok az égő lakásban. Hadakozom a közel száz kilós, magatehetetlen testtel. Végül sikerül ölbe vennem. Épp’ időben érkeztünk

A fenti sorok nem egy sikerfilmből származnak. A sztori „pusztán” egy tűzoltó átlagos mindennapjait összegzi. Persze, nekik nem jár a műszak lejártával  – mint a vásznon, a csattanó végén – tapsvihar a hősiességért. Azaz, évente egyszer mégis. Mondjuk, olyan megmérettetésen, mint a TFA, avagy Legerősebb Tűzoltók Nemzetközi Versenyén. Ahová, s most kapaszkodjanak meg, kedves olvasóink, ezek a srácok passzióból mennek. Nem a csöpögő, hölgy-rajongótáboruk gyarapítása végett. Hanem azért, hogy a munkájukat még jobban tudják végezni.

- Riszpekt, fiúk! – csettintettem elismerően, amikor megláttam a népszerű közösségi oldalon azt a felvételt, ami ugyan az említett versenyen készült, de lehetett volna egy éles szituáció közbeni irdatlan küzdelem momentuma is. A párperces videón egy álruhás lánglovag fut teljes menetfelszerelésben, tömlőkkel, majd, ugrik, mászik Nem is folytatom, el tudják képzelni.

Ezek az izmok valódiak, nem felfújt kerékgumik. Dekoratívak és ráadásul „piszkosul” jól funkcionálnak.(balról) Bekő András, Németh Gábor Attila és Kránitz Antal nap mint nap megdolgozik a kiváló kondiért Fotó: Szakony Attila

Meg azt is, micsoda kondi kell ehhez.

- Nem minden az erő. Ugyanúgy számít a gyorsaság, a különböző technikák helyes alkalmazása, a kiváló állóképesség és a szellemi frissesség – állítja Faragó Géza tűzoltó főhadnagy, a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megbízott sport tisztje.

Ugyanis, az Orosházán tartott verseny kapcsán ragadtam meg az alkalmat arra, hogy utána szimatoljak a tűzoltó-snejdigség mikéntjének. Gyakorlatilag az ország összes lánglovagját faggathattam volna erről, ám – és mi, zalaiak, erre büszkék is vagyunk – megyénkből öt acélos, hivatásos tűzoltó ment el „szadiztatni” magát a legerősebb, legkitartóbb tűzoltók rangadójára. Keszthelyről Fi Attila és Porkoláb Imre címzetes tűzoltó zászlósok, Kanizsáról pedig három dalia, Németh Attila Gábor, Smidéliusz Csaba és Kránitz Antal. Nem vallottak szégyent.

Nem is csoda. A tűzoltó-élet velejárója a „muszáj-sport”. Arról, hogy a fiúk hogy élik meg mindezt, majd később. Sport(kiképző)tisztjük, eredeti szakmáját tekintve testnevelő tanár, Faragó főhadnagy tényleg tudja a tűzoltó-fittség csín és bínjának receptjét.

- Éppen a napokban zajlott a megyei katasztrófa védelmi állomány tagjainak éves fizikai szintfelmérője. Amit – mivel ez a munkavégzés feltétele – mindenkinek teljesítenie kell. A kétezer méteres síkfutás, az ingafutás, a kellő számú és korrekt módon végrehajtott fekvőtámaszok, felülések, a függeszkedések, a fekve nyomás – 60 kg-os súllyal, embert próbálónak tűnhet, de a tűzoltóknak alapkritérium, majdhogynem kisujjból kirázandó feladat kell legyen mindez. Az irodai munkát végző tiszteknek csakúgy, mint a bevetési állománynak. Örömmel mondhatom, mindegyikünknél életforma a sport, naponta edzünk, így a felmérőn most sem volt gond. Bár mindig az a mérvadó, éles helyzetben is helyt tudjon állni a tűzoltó – summázta Faragó tűzoltó főhadnagy.

- Efelől nincs is kétségem – dünnyögtem magamban – miközben a trenírozó lánglovagokat néztem. A kis „pelyhes” arcú, ifjú Smidéliusz Csabát, a terminátor-tekintetű Németh Attila Gábort és az őzikeszemű Kránitz Antalt. Azaz, nem is a fizimiskájukat. Sokkal inkább a dagadó izmaikat. S azt, ahogy élvezettel edzenek a kanizsai kaszárnya edzőtermében.

- Most azt láthatod, hogy gyúrunk. Pedig a súly-emelgetés csak elenyésző része a napi edzéseinknek. Ugyanúgy fejleszteni kell a gyorsaságunkat, az álló képességünket, mint a kirakat-izmainkat. A funkcionális edzésekre fektetünk hangsúlyt – mesélték egy-egy bicepsz- tuning közben a srácok, akik azóta sportolnak, hogy az eszüket tudják. Küzdősport, labdarúgás, és még sorolhatnám, ki mit szeret.

- A versenyre is azért mentünk, hogy feszegessük a határainkat – így Kránitz címzetes tűzoltó főtörzsőrmester.

- S hogy tudjuk, miben kell jobbnak lennünk és min kell még javítanunk. A munkánk miatt akár a következő percben „produkálni” kell azt iziben, amit a versenyen puszta pontért – tette hozzá Németh címzetes tűzoltó törzs zászlós.

- Mindannyiunk nevében mondhatom: nem volt könnyű a verseny. Arra viszont a legtökéletesebb, hogy – mint egy célt kitűzve – még erőteljesebben eddzünk – ismerte el Smidéliusz tűzoltó törzsőrmester.

- Mi járt egy-egy versenyfeladat közben, meg úgy unblock verseny alatt a fejünkben? – kérdezett vissza Kránitz tűzoltó főtörzs. Annak a pillanatnak a kutatása, ahol a határán vagyunk a bukásnak. Ahol csak a társunk ereje és a belső hangunk hajt tovább.

- No, és eljött ez a momentum? – replikáztam.

- Szerinted? A végén azt sem tudtuk, fiúk vagyunk-e, vagy - vigyorogtak a srácok.

- Akkor minek kellett ez az önszadi? Amúgy is lutriztok nap mint nap az életetekkel

- A mi életünkkel? Az nem számít. Ellentétben az ismeretlen emberekével, akikért odaadnánk

- Ezért mentek a „lépcsőfutás fel a 22. emeletre, teljes mundérban”- versenyre októberben?

- Mi másért tennénk? Hisz’ lehet, mindjárt jön a riasztás. Rohannunk kell. Lángoló „toronyházban”ott egy anyuka. Egy kisbaba. Egy édesapa.  Olyan emberek, akiket továbbra is ölelni szeretnének mindazok, akiknek fontosak. Rajtunk, vagy a tunyaságunkon nem múlhat a sorsuk. A jövőjük. A boldogságuk