Hírek

2016.09.04. 08:10

Az ifjú párt ünnepelte a falu

Petrivente – Hasonló nagy csinnadrattára, mint amit szombaton tartottak a településen egy esztendeje nem volt példa. Idén harmadik alkalommal tartottak lakodalmas fesztivált.

Pásztor András

Ezúttal János, a masiniszta vette nőül szívbéli mátkáját, Júlia tanító kisasszonyt, akik a falu apraja-nagyja előtt, a szabadtéri színpadnál esküdtek örök hűséget egymásnak. Na, de ne rohanjunk ennyire előre, a fesztiválnak ugyanis már több éves történe van.

– Három évvel ezelőtt egy hirtelen ötlettől vezérelve találtuk ki és szerveztük meg a lakodalmas fesztivált, amely program a régi horvát hagyományok felelevenítését célozta – mesélte Hegedűs Anett, a falu kulturális szervezője, aki talán maga sem gondolta volna, hogy ekkora érdeklődés övezi majd a rendezvényt. – A helyi fiatalokat manapság nehéz megmozgatni, de a lakodalmas fesztiválon szívesen szerepel mindenki.

Az ifjú pár, Szabó Dominik és Sznopek Zsófia a násznéppel együtt járta végig a település utcáit, ahogy az régen is szokás volt Fotó: Gergely Szilárd

– Tavaly is részt vettem a fesztiválon, akkor koszorúslányként, most viszont menyasszonyként – árulta el a boldog ara, azaz Sznopek Zsófia.

– Ez volt az első házasságkötésem – mondta nevetve Szabó Dominik, aki hozzátette: noha a mostani csupán egy szerep volt, Zsófival a való életben is egy párt alkotnak, így nincs kizárva, hogy hamarosan megerősítik esküjüket.

A lakodalom egyébként pontosan úgy zajlott, ahogy az évtizedekkel korábban. A lakodalmas menet a falu elejéről indult, hogy elsőként elbúcsúztassák a vőlegényt, majd kikérjék a menyasszonyt. Ezt követően a rezesbanda és a cicomás násznép kíséretében érkezett meg az ifjú pár a szabadtéri színpadhoz, ahol gyorsan össze is adták őket.

– Az ilyen programok mindig felidézik a fiatalságomat, régen pont így zajlottak a lakodalmak a faluban – ismerte el Erdődi Istvánné, Marika néni, aki – asszonytársaival együtt – a Petrivente Virágai Kulturális Egyesület oszlopos tagjaként horvát népdalokkal is kedveskedett az ifjú párnak és a közel száz fős násznépnek.

– Úgy vélem ez a fesztivál remek módja a lassan feledésbe merülő horvát hagyományok életben tartásához – említette dr. Korcsmáros Krisztián polgármester, aki hozzátette: míg korábban pályázati forrást is sikerült a rendezvény lebonyolításához szerezni, addig mostanában az önkormányzat és a horvát nemzetiségi önkormányzat közösen finanszírozza a lakodalmas fesztivált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!