Az ipartestület 130 éves

2016. január 31., 18:12 szerző: Hajdu Péter fotós: Katona Tibor
hozzászólás
Zalaegerszeg – Huszonöt éve minden év elején megrendezik az iparosbált a megyeszékhelyen. Így volt ez idén is, szombaton ünnepelni érkeztek a Tóka vendéglőbe a Zalaegerszeg és Környéke Ipartestület tagjai s hozzátartozóik. A vendégeket Németh György, az ipartestület elnöke köszöntötte.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

– Úgy vélem, alapvetően megfelelünk a legfontosabb célkitűzésünknek, ami nem más, mint a vállalkozások fejlesztésének támogatása és szakmai képzések lebonyolítása minél szélesebb kört érintően. Nyolcvan tagunk van, akik érzik, hogy az együvé tartozás erősíti a közösségünket. Maradjon ez így a jövőben is – mondta az elnök.

Szabó Szilvia elnökségi tagtól megtudtuk, hogy a tavaly májusban megválasztott vezetőség igyekszik mozgalmas testületi életet szervezni. Elmondta például, hogy pályázatokat adtak be, valamint facebook oldalt készítettek.

Az iparosbál résztvevői közül Nádler József megyei IPOSZ elnök, Németh György, a kitüntetett Komáromy Béla és Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke

– Idén lesz százharminc éves az ipartestületünk, ősszel, októberben szeretnénk méltóképpen megünnepelni az évfordulót. A megyében a miénk a legrégebbi, iparosokat összefogó szervezet. Ha nyerünk a pályázaton, akkor egy nagyszabású rendezvényen ünnepelünk, de mindenképpen megtartjuk a megemlékezést, a lehetőségeinkhez mérten – mondta Szabó Szilvia.

A szombati iparosbálon díjat is átadtak. A testületben végzett több évtizedes közösségi munkájáért a tavaly alapított Iparos Díjjal tüntették ki Komáromy Béla pékmestert. Ő az első zalai, aki átvehette ezt az elismerést.

A kitüntetés átadása után vacsora és hajnalig tartó tánc következett.

Hajdu Péter

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások