Hírek

2015.07.26. 11:12

Lengyel Tamás az ismertség küszöbén

Zalaegerszeg - Eddig elsősorban film és sorozatszerepeiből ismerhettük Lengyel Tamás színművészt, nemrég azonban új arcát mutatta meg a helyi közönségnek, a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál záródarabjaként előadott Bankhitelben.

Kiss Gyöngyvér

A mai élet írta. Lengyel Tamás és Baksa Imre a Bankhitel című kétszemélyes játékban
Fotó: Köves Eszter, Kvártélyház

A Neptun Brigád által életre hívott produkció kétszereplős szarkasztikus vígjáték, amely igazán mai témát dolgoz fel: a sikeres bankárhoz fordul egy idegen – akit Baksa Imre, a Neptun Brigád vezetője testesít meg –, hogy hitelt kérjen tőle. Fedezet híján a szerződés aligha jöhetne létre, így az ügyfél különféle zsarolásokhoz folyamodik. A történet végig egy helyszínen, a bank igazgatói irodájában bonyolódik, ez olyan közeget teremt, mintha a szituációnak a nézők is részesei lennének.

– Négy éve tagja a Vígszínház társulatának. Ott általában hatalmas színpad áll rendelkezésükre. miben igényel mást a mondhatni kamaraterembe tervezett előadás?

– A Bankhitelt eredetileg a Sanyi és Aranka színházban játsszuk, ahová összesen hetvenen férnek be, s annyira közel ülnek az emberek, mintha körbeülnék az íróasztalt. Ha itt úgy játszanánk, ahogyan egy nagyszínpadon, az hiteltelenné tenné az alakítást. A Kvártélyház udvarán úgy kell dolgoznunk, mintha az ember kamera előtt játszana.

– Ebben is van tapasztalata, hiszen sokan a filmekből, sorozatokból ismerik. Ön is úgy érzi, hogy ezeknek köszönheti a népszerűségét?

– A tévé valóban jobban felkelti az emberek figyelmét. Mindamellett, hogy sokan járnak a Vígszínházba és egy előadást 35-40-szer játszunk, az adott szerepben 40 ezer ember láthat. Bár ez elég sok, mégis, múltkor az egyik népszerű hetilap címlapján megjelent a fényképem, mindjárt sokkal többen megismertek. Furcsa volt, hogy az utcán jobban azonosítottak, mint a Fapad, vagy a Munkaügyek kapcsán. Persze tudom, hogy ezek réteg-filmsorozatok, a nézettségük nem olyan nagy, mint a kereskedelmi csatornáké. Szerintem az válik ismertté, népszerűvé, aki a kereskedelmi csatornák egyikén szerepel, egy szappanoperában, vagy egy filmsorozatban.

– Például a Jóban rosszban című sorozatban?

– 2004-ben a Jóban rosszban volt az első tévés forgatással kapcsolatos igazi élményem. Rengeteg technikai dolgot tanultam meg, amire nem lett volna egyébként lehetőségem.

– Nemrég a Kossuthkifliben Swappach őrnagyot játszotta.

– Régi vágyaim egyike volt a kosztümös, történelmi filmvígjáték. Ráadásul az abszolút fő karaktert alakítottam. Összetett személyiséget játszani, s ilyen kollégákkal dolgozni fantasztikus érzés. A Kossuthkifli volt az egyik legnagyobb élmény az életemben. Maga a forgatás nagyon szerencsés csillagzat alatt zajlott, de a bemutató időzítése már szerencsétlenebb volt. Akkor váltott struktúrát az M1, ez is hatással volt a filmsorozatra, és szerintem csúnyán bántak vele a kritikák is. De hiszem, ha ismétlik, akkor már független lesz az ellenérzésektől, melyek a költségvetéssel kapcsolatban kialakultak, s az emberek szeretni fogják. Azt gondolom, a Kossuthkifli olyan nagy klasszikussá fog válni, mint A kőszívű ember fiai, vagy A fekete város.

– Milyen tervei vannak ősztől? Inkább színházi próbák, vagy forgatások töltik ki az idejét?

– Ősztől játsszák az Aranyélet című sorozatot az HBO-n, illetve november végéig forgatok két másik filmet is. Januárban kezdek próbálni Eszenyi Enikővel, a Földrengés Londonban című angol darab egyik szerepét kaptam meg. Annyi munkám van, amennyi garantálja a jókedvemet és a boldogságomat, de annyi nincs, hogy bármit vissza kelljen utasítani.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!