Hírek

2017.06.12. 10:58

Az idén is sokan táborozhatnak a Balaton mellett

NAGYKANIZSA Több mint 440 általános iskolás diák üdülhet idén nyáron az önkormányzat balatonmáriai táborában. Emellett a Csónakázó-tónál, a Zöldtáborban is lesz napközis ellátás.

Pásztor András

Mint ismeretes: a nagykanizsai önkormányzat által fenntartott Balatonmáriai Gyermek- és Ifjúsági Tábor már több évtized nyújt táborozási lehetőséget az általános- és középiskolás fiatalok számára. Az elmúlt években ráadásul, lépésről-lépésre több millió forintot fordított a tulajdonos a komplexum állagmegóvására és felújítására annak érdekében, hogy megőrizzék a mai kornak megfelelő színvonalat.

– A nyári táborozás szervezése már márciusban elkezdődött, melynek eredményeként felosztásra kerültek a turnusok az iskolák között – mondta Bagarus Ágnes, a polgármesteri hivatal humán osztályának vezetője, aki hangsúlyozta: a tábor működtetésének egyik fontos célja, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára is nyaralási lehetőséget biztosítson. – Éppen ezért az ingyenes férőhelyek számát az egyes intézményekben tanuló hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű diákok létszámának arányában határoztuk meg.

Az önkormányzat ehhez 2.8 millió forintos anyagi támogatást biztosított. Az első egy hetes turnus jövő hétfőn indul, s egy hét kivételével – amikor a középiskolások testvérvárosi táborának ad helyet a létesítmény – augusztus 13-ig folyamatos lesz a táborozás. Az ingyenes férőhelyek mellett, természetesen – a költségek megfizetése mellett –  más kanizsai diákok számára is lehetőség van a táborozásra, az idén közel kétszázan éltek is ezzel a lehetőséggel.

Az önkormányzat a Csónakázó-tónál lévő Zöldtábor területén a gyermekek napközbeni nyári felügyeletét is biztosítja azon családok számára, akik ezt igénylik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!