Hírek

2017.08.14. 16:21

Lufi hozta álom: zalalövői férfi teljesítette a négyéves Lilien kívánságát

ZALALÖVŐ - A négyéves Lilien rajzának, a szerencsének és egy jószívű zalalövői lakos önzetlenségének köszönhetően tölthetett el egy hétvégét a Balatonnál a vasszécsényi Rába család.

Gyuricza Ferenc

A történet mesébe illő, hiszen Lilien még május legvégén, egy gyermeknapi kívánságként készítette el a balatoni nyaralásról szóló rajzot, amit aztán egy héliummal feltöltött lufi segítségével indítottak a világnak a Vas megyei településről. A lufi mintegy 30-40 kilométeres utazás után, Zalalövőnél ért földet.

Minderről maguk a szülők meséltek lapunknak a hétvégén tartott zalalövői lovas napokon, hiszen a család azóta is tartja a kapcsolatot Radics Endrével, így az ő invitálására, valamint Pintér Antal polgármester meghívására a vasárnapot a zalai városban töltötték.

A négy gyermeket nevelő, buszsofőrként dolgozó Radics Endre mezőgazdasági területen, egy villanyoszlop tövében talált rá a viharvert lufira. Lilien rajza nagyon megérintette, annak idején ugyanis neki is a balatoni nyaralás volt az álma.

- A rajzon szerepelt az önkormányzat címe, ezért az azt megtaláló Radics Endre velük vette fel a kapcsolatot, és így ért el bennünket - mondta Lilien édesanyja, Bíró Erzsébet. - Először nagyon meglepődtünk, de meg is örültünk a lehetőségnek, hiszen Lili Balaton-függő, legszívesebben ott lenne minden egyes nap.

Rába István, Lilien édesapja mindezt azzal toldotta meg, hogy azóta már nemcsak a találkozásra került sor a zalalövői családdal, de a közös balatoni hétvégére is. Radicsék jóvoltából ugyanis nemcsak a kislány, de a teljes Rába család, így a szülők, valamint az egyéves Balázs is utazhatott, s persze ő is megmártózott a Magyar tenger vízében. A két család tartja a kapcsolatot, Rába István elmondása szerint baráti kapcsolat alakult ki köztük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!