Hírek

2017.07.25. 11:56

Elhunyt Kis János a Zalai Hírlap sporttörténeti sorozatának szerzője

Fájdalmas és szomorú hírt kaptunk, elhunyt Kis János, a dr. Mező Ferenc Baráti Kör és az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület elnöke, a Zalai Hírlap sporttörténeti sorozatának szerzője.

Zalai Hírlap

Kis János 57 évet élt, halála  sporttársait is váratlanul érte. Valamivel több, mint egy hete gépkocsival tartott hazafelé Siklósról, ahol könyvbemutatón járt, ám autójával balesetet szenvedett és ennek következtében vasárnap elhunyt. Olyan sportember távozott, aki a sport megszállottja volt. Nagykanizsán élt, ahonnan szó szerint is ablakot nyitott a világra tevékenységével. 1998-ban alapította meg a dr. Mező Ferenc Baráti Kört, később, 2004-ben pedig az Európai Sport Hagyományőrző Egyesületet.

Kis János a legmagasabb szinten őrizte dr. Mező Ferenc szellemi örökségét, sportkonferenciákat szervezett,  negyven sport témájú könyv szerzője volt, aki mindig talált valami újdonságot. Sporttörténeti vetélkedők állandó főszereplője volt,  az ország egyik legnagyobb  tudással rendelkező amatőr sporttörténészeként tekintettek rá. Nem véletlenül  jutott ki a 2004-es athéni  és a 2008-as  pekingi olimpiára, hiszen megnyerte a hazai szervezésű országos sporttörténeti vetélkedőket.

Kis János egyik állandó társa volt e vetélkedőkön az egerszegi Gyuk György, akivel közös könyvet is megjelentettek. Őt is lesújtotta a szomorú hír.

– Jánost nem lehet pótolni, hiszen ennek áldozta az életét – emlékezett rá Gyuk György. – Fölényes makacssággal végigvitte  az elképzeléseit. Az ő ötlete volt az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület létrehozása, s az általa szervezett Kárpát-medencei sportkonferenciákkal és sporttörténeti vetélkedőkkel a Felvidéken, Délvidéken és Erdélyben gyakorlatilag el tudta tüntetni a trianoni határokat.

Kis János és az általa vezetett egyesületek tevékenységéről lapunkban is rendszeresen beszámoltunk, mindemellett rendszeresen jelentkezett sporttörténelmi témájú írásaival.

Augusztusra is már egyeztettük a publikálandó cikkeket. Sajnos, ezek már nem érkeznek meg...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!