Hírek

2016.01.27. 12:32

Benzinkút vásárlására kért kölcsön, csalással vádolják

Gellénháza, Kehidakustány – Az eladásra váró lakásért kapott pénzből kívánta kifizetni a szállodai számláját a fiatal pár. Falusi benzinkút vásárlására kért milliókat ismerősétől a nincstelen férfi. Csalásért emeltek vádat ellenük a napokban.

Arany Gábor

Az első eset vádlottá lett főszereplője, a történtek idején 32 éves N. Roland 2013 szeptemberében kért kölcsön ismerősétől 3,5 millió forintot azzal, hogy Gellénházán kíván benzinkutat vásárolni és már csak ennyi hiányzik a vételárból. A vádiratba foglaltak szerint a pénzt fél évre kérte azzal, hogy havi 6 százalékos kamattal növelve fizeti vissza majd a töltőállomás bevételéből. Meggyőzőnek tűnt a terv, közjegyző előtt született meg a tartozást elismerő nyilatkozat, amely szerint N. Roland 2014. április elsejéig 4,7 millió forintot fizet vissza. Ez azonban azóta sem történt meg, és az ügyészség álláspontja szerint ez nem is volt szándékában: az idő tájt munkahelye, vagyona, rendszeres jövedelme nem volt. A benzinkút megvásárláshoz szükséges többi pénz sem állt rendelkezésére, érdemi, konkrét lépéseket nem is tett a vétel érdekében. A határidő leteltével N. Roland további 1,5 millió forintot kért ismerősétől, de ekkor már nem kapott. Végül összesen 97 ezer forintot törlesztett tartozásából 2014 novemberében, a többit pedig felélte.

A másik ügyben szereplő, harmincas éveiben járó pár két gyermekkel 2014. november 28-án kehidai szállodába jelentkezett be azzal, hogy több napig maradnak, a foglalásukat meg is hosszabbították december 8-ig. Eljött ez a nap, a recepciós közölte, hogy ki kell fizetniük a szobát és az igénybe vett szolgáltatásokat, több százezer forintot. Erre Cs. Anasztázia azt válaszolta, nem tud fizetni, de árulja a lakását, és amint elkel, lesz pénze. Élettársa, F. Mario ekkor bankkártyával akart fizetni, de nem sikerült, mert érvénytelenség miatt a rendszer letiltotta. Ezek után megígérték, december 12-én fizetnek, ám két nappal előbb távoztak, 860 ezer forintos tartozást hátrahagyva. Innen Zalaegerszegre utaztak, a szállást a nő már december 8-án lefoglalta, de ehhez a születéskori nevét, lényegében álnevet használt fel. A párral volt a nő két kiskorú gyermeke is; három napot töltöttek el és 170 ezer forint értékű szolgáltatást vettek igénybe, egyebek mellett extra takarítást kértek. Cs. Anasztázia a szállodában először azt közölte, hogy a számlát a szobát lefoglaló nő fizeti majd ki, de amikor ez nem történt – nem is történhetett – meg, akkor azt mondta: élettársa elment pénzért Ausztriába. Végül ezt a helyet is fizetés nélkül hagyták el.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a két ügyben különbözőképpen minősülő csalás miatt emelt vádat az egerszegi, illetve a keszthelyi ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!