Hírek

2017.03.28. 18:15

Megtelt a zalaegerszegi bibliofülke - A bírósági dolgozók 260 kötetet gyűjtöttek össze

Zalaegerszeg - Csordulásig telt a bibliofülke kedden délelőtt. A több doboznyi kötet a bírósági dolgozók jóvoltából kerülhetett fel a polcokra.

Arany Gábor

A megyeszékhelyi Európa téren álló, telefonfülkéből lett mini könyvtár a ZAZEE Kulturális Egyesület kezdeményezésére nyílt meg 2014-ben. A nyilvános könyvszekrényben bárki elhelyezheti a megunt könyveit, s helyettük ingyen másikat vihet magával, mondta el az egyesületet képviselő Wettstein Tamás. Általában hetente töltik fel a polcokat, és az idekerült könyvekbe azt is be lehet bélyegezni, hogy bibliofülkét megjárt példányról van szó.

Dr. Sorok Norbert és Balog Eszter sajtótitkár, könyvtáros feltölti az Európa téri bibliofülkét Fotó: A szerző

A keddi könyvfeltöltésről dr. Sorok Norbert, az egerszegi törvényszék elnöke elmondta, akciójuk illeszkedik a tavaly elindított, Peren kívül nevű társadalmi felelősségvállalási programjukhoz. A zalai bíróságok dolgozói 260-nál több kötetet gyűjtöttek össze a legváltozatosabb témakörökben, legkevésbé kapcsolódva a jogi területhez. A program részeként tavaly a koraszülöttek ellátását támogató jótékonysági futáson is részt vettek, számítástechnikai eszközöket adtak erdélyi iskolának és ruhákat, bútorokat gyűjtöttek a pózvai gyermekotthonnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!