Hírek

2017.03.01. 20:10

Böjte Csaba látogatása Zalalövőn

Zalalövő - Minden gyermek Isten drága ajándéka - ezzel a gondolattal indította előadását tegnap délután a zalai kisvárosban Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.

Gyuricza Ferenc

Az Erdélyben gyermekotthonokat működtető Szent Ferenc Alapítvány létrehozója a Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület felkérése alapján kezdte Zalalövőn kétnapos zalai és muravidéki látogatását. Megérkezésekor a civil szervezet vezetői mellett Vigh László, a térség országgyűlési képviselője is fogadta, aki egyben a megye ajándékát is átnyújtotta a szerzetesnek.

Böjte Csaba a zalalövői templomban tartott előadása közben Fotó: Gyuricza Ferenc

Böjte Csaba ezt követően a helyi Szent László-templomban találkozott a hívekkel, ahol nemcsak a zalalövői kapcsolatáról és az általa vezetett alapítvány karitatív tevékenységéről beszélt, de a szeretet fontosságáról is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel.

- Működik ebben a városban egy számomra igen kedves egyesület, amely évek óta támogatja a gyermekotthonainkat - utalt előadása kezdetén a vendéglátó civil szervezetre a szerzetes, majd az általuk végzett tevékenységről szólt.

- Az otthonaink 25 éve működnek, s ezen időszak alatt körülbelül hatezer árva vagy szegény sorsú gyermek került hozzánk. Egy jelentős részük már felnőtt, és ezért el is hagyta az otthonokat.

Böjte Csaba azt is elmondta: az otthonok fenntartásában igen fontos szerep jut az adományozóknak. Zalalövő, illetve a Kerecsen egyesület pedig évek óta segíti munkájukat.

Böjte Csabát (balról) a Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület vezetői, Ribarics József, Kovács Erika és Csonka Ferenc, valamint Vigh László országgyűlési képviselő fogadta Zalalövőn Fotó: Gyuricza Ferenc

- Hat éve van már kapcsolatunk a Szent Ferenc Alapítvánnyal - számolt be lapunknak Csonka Ferenc, a zalalövői civil szervezet vezetője. - Első ízben még 2011-ben vittünk adományokat Dévára, az egyik otthonba, és azóta minden évben megszervezzük azt a gyűjtést, amellyel az otthonok működtetéséhez járulunk hozzá. Az adományokat minden esetben ősszel, és személyesen visszük Erdélybe, ezáltal tudjuk garantálni, hogy a felajánlások biztosan eljutnak a címzetthez.

Csonka Ferenc azt is hozzátette, az egyesület más módon is próbál segítséget nyújtani, így például olyan tagjuk is van, aki önkéntesként dolgozik az egyik erdélyi gyermekotthonban.

Böjte Csaba Zalalövőről Rédicsre utazott tovább, ahol a Szentlélek templomban tartott szentmisét vezette. Az istentiszteletet megelőzően az erdélyi otthonok lakói, azaz a szerzetes tanítványai mutatták be a Szent László emlékév apropóján készült összeállításukat. Ma este Böjte Csaba Lendván, a Szent Katalin-templomban misézik, ez utóbbi istentiszteletre este hat órakor kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!