Hírek

2016.08.21. 07:14

Bornapok Letenyén

Letenye - A XXX.III. Mura Menti Napok keretén belül pénteken vette kezdetét a város főterén az ismét nemzetközivé vált Mura Menti Bornapok.

Mirkó Imre

Cseresnyés Péter köszöntőjét mondja

A Letenye Város Fúvószenekara által felvezetett menetzene során a magyar és szlovén borászok zászlókkal is borokkal érkeztek a település központjába. A város önkormányzata nevében Somogyi András alpolgármester, egyben a Letenyei Szőlő és Gyümölcstermesztők elnöke köszöntötte a keszthelyi és a letenyei borbarát hölgyek, a vajdasági borlovagrend, a szlovéniai Csentéről érkezett szőlőtermesztő egyesület képviselőit. Mint mondta, a Mura Menti Napok és ezzel a hármashatár bornapok krisztusi korba lépett. Dr. Brazsil József a Zalai Da Bibere Borlovagrend elnöke úgy fogalmazott, szinte az év minden napján szükségünk van a borra, ami vidámítja a lelket, táplálja a testet és talán a szerelemhez lehet hasonlítani, mert van benne egyfajta összhang.

A Letenyei Borbarát Hölgyek a menetben

Somogyi András köszöntőjét mondja

Zalában a szüretelés már megkezdődött, az idei évjárat egy kicsit huncut, másrészt rapszodikus volt, hiszen esett jég, a szőlők  jelentős részét fagykár érte, sok eső esett és mégis egy nagyon szép szüretre számítanak, mert az ültetvények egy része mégis megújult. Cseresnyés Péter államtitkár a térség országgyűlési képviselője köszöntője során arról is beszélt, hogy a bor esetében a belefektetett munka a legfontosabb, hiszen a mikor a szőlő nedűjét kóstoljuk, akkor egy több ezer éves szokásnak áldozunk. Kultúrkörünkben, hitvilágunkban a bornak óriási jelentősége van még az áldozás mindennapos tevékenységében is. Az államtitkár köszönetet mondott Letenyének, hogy 33 éve rendezi meg a Mura Menti Napokat és ezen belül a bornapokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!