Hírek

2016.06.28. 17:11

Börtönt kapott a durva nevelőapa

Zalaegerszeg - Két évet kel börtönben tölteni annak a férfinak, aki rendszeresen megalázta, bántalmazta élettársa kisfiát. Ráadásul az asszony is párja nevelési módszereivel értett egyet.

Arany Gábor

A büntetőperben ez év március elején az egerszegi járásbíróság az anyát kiskorú veszélyeztetése miatt jogerősen 20 hónap, de végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. A nevelőapát ugyanezért, valamint folytatólagosan elkövetett testi sértés miatt mondták bűnösnek és két év letöltendő börtönt kapott. Ez ellen ő fellebbezett felmentést, illetve a börtönbüntetés felfüggesztését kérve, de hiába, mert az egerszegi törvényszéken kedden hozott határozat helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A most 32 éves K. Zsanett és 38 éves élettársa, N. Tamás Pókaszepetken együtt nevelte a nő előző kapcsolatából 2004 januárjában született fiát, aki háromévesen lett óvodás. Az intézmény 2010 novemberétől komoly problémákat jelzett a gyermeknél. A szülők túlzott elvárásokat támasztottak vele szemben, életkori sajátosságait figyelmen kívül hagyva követeltek tőle önállóságot. Játékai nem voltak és rendszeresen veréssel büntették mindenért, még akkor is, ha csak valamilyen kérdésre nem tudott azonnal válaszolni. A nevelőapa egy ízben azért verte kékre, mert a fiú nem tudta megmondani, mi volt az ebéd. A túlzott szigor hatására a kisfiú dadogni kezdett, alvás közben bepisilt, amit szintén megtorlás, megalázás követett, reggelig a nedves ruhájában kellett maradnia, az ágyneműt ő húzta le és mosta ki. A verés mellett gyakran azzal büntették, hogy nem kapott enni, nem játszhatott, a könyveit, játékait felvitték a padlásra, mondván, tönkretesz azokat. A gyerek más híján gyufaszálakkal játszott, csak rakosgatta, de ezért is elverték. A nevelőapa emellett rendszeresen lehülyézte a gyereket, miután az óvoda javasolta, hogy egy évvel később kezdje le az iskolát. Ezért meg is büntették, óvodából hazaérve nem ülhetett le, vagy az írást, számolást kellett gyakorolnia.

Iskolába kerülve nem javult a kisfiú helyzete, továbbra is rendszeresen verte nevelőapja, az anyával együtt mindig alulértékelték, pozitív megerősítést soha nem kapott tőlük, miközben segítőkész, problémamentes, szeretetéhes gyermekként ismerték nevelői. Emiatt a gyerek menedéknek tekintette az iskolát, a nap végének közeledtére nyugtalanná, zaklatottá vált különösen, ha nem az anyja ment érte. A súlyosbodó problémák miatt 2014. februárban szakpszichológus vizsgálta meg az önértékelési zavarokkal, szorongással küzdő kisfiút, aki ekkor azt mondta, azt kívánja, hogy soha ne haragudjanak rá, és legyen okosabb, mert akkor talán anyáék nem fogják ütni A gyermek több esetben azzal mentegette szüleit, hogy biztos rossz, ezért megérdemli a verést, illetve azt állította, hogy eséskor szerezte sérüléseit.

A szülők a bűnösségüket tagadták, de a büntetőeljárásban nem tettek érdemi vallomást. Annyit elismertek, hogy egy-két alkalommal előfordult bántalmazás, fegyelmezésként sarokba állítás, de ez nem fogott a gyereken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!