Hírek

2015.10.03. 17:27

Búcsú a szőlőtől (fotókkal)

Lassan mindenhol leszüretelnek. Az idén igazán jó lett a termés, édes mustok csordultak a szőlőt sajtoló présekből.

Győrffy István

Az üres, terhüktől szabadult szőlősorok levelei színesedni kezdnek, a hideg ködök, majd a dér megcsípi őket, aztán a lehullnak, elenyésznek.

Most még szinte átlátszóvá érnek a tőkéken enni rajta hagyott fürtök, a napfény felé nézve, áttetszik magjuk a vékonyodó héjon. Még néhány nap és ezek is elfogynak, s egy évig várni kell ahhoz, hogy újra érjenek, ismét legyenek szőlőfürtök. De mennyi munka lesz vele még addig, most az ősszel is

A hordókban már erjed, vagy sok helyen már ki is forrt a must, s készül az új bor, ami biztosan jobb lesz, mint amilyen a korábbi években volt, mert a 2015-ös igazán jó éve volt a szőlőnek.

Most egyelőre még nézzük a tőkéken maradt fürtöket, a sárguló, pirosodó leveleket, s készülünk a szőlő tél előtti munkáira. Trágyázni, beásni, kapálni kell a földjét, izzasztó erőfeszítések következnek, amihez, egy-egy szusszanásnál jól esik majd egy pohár jó bor.

Addig is, búcsúzunk a szőlőtől, a fénylő, most már átlátszó fürtöktől, szőlő szemektől

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!