Hírek

2016.03.02. 08:20

Bűnmegelőzési akadályverseny zalai középiskolásoknak

Lenti - Kedden rendezte meg a Lenti Rendőrkapitányság az Útvesztők - Útkeresők elnevezésű bűnmegelőzési akadályversenyt a település középiskolásainak részvételével.

Korosa Titanilla

A versenysorozaton a lentiek mellett a megye három városának - Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely -  9.és 10. osztályos diákjai is összemérik tudásukat jó hangvételű vetélkedők keretében, majd a legjobbak májusban a megyei döntőbe kerülve bizonyíthatják tudásukat.A verseny lebonyolításában több szervezet is közreműködött, melyek a vetélkedő témáit is adták. A verseny egyik állomásán a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat munkájáról volt szó, a következőn a védőnők a biztonságról szexről nyújtottak felvilágosítást. A roma nemzetiségi önkormányzat vezetője a szervezet munkájáról, az előítéletekről és a hátrányos helyzetről tájékoztatta a fiatalokat, emellett a rendőrség munkatársai közlekedési ismeretekről és a drogprevencióról is tartottak egy-egy előadást. A diákoknak szóló program 1999-ben indult, azóta folyamatosan megrendezik a vetélkedőket, majd 2004-ben a sorozat megyei vetélkedővé nőtte ki magát.

Mesics Ildikó, a lenti rendőrkapitányság munkatársa közlekedési ismeretekről tájékoztatta a diákokat

- Már akkor úgy gondoltuk, hogy a gyerekekre minden oldalról nagy nyomás nehezedik és ez az eltelt időben inkább csak fokozódott. Ezért nem egyenes, frontális ismeretátadásra törekszünk a vetélkedők során, hanem játékos, interaktív formában próbáljuk felhívni a figyelmet és megtanítani olyan fontos dolgokat, amikre a későbbiekben is szükségük lehet a fiataloknak. Fontos, hogy tudják, ha bajba kerülnek, kihez fordulhatnak segítségért - mondta Bükiné Papp Zsuzsanna r. alezredes, a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési alosztályának vezetője.

A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat működéséről szóló kérdésekre válaszoltak a diákok a Lámfalussy-szakiskola 1/9/a osztályából

- Az előadókat is minél szélesebb körből hívjuk olyan intézményekből, melyek kapcsolatba kerülhetnek a gyerekekkel. A visszajelzések alapján a diákok jól érzik magukat az előadásokon, a döbbenet, öröm és az érdeklődés is ott csillog a szemükben.A lenti fordulóból a Lámfalussy-szakiskola 9. a és Gönczi-gimnázium 10. b osztálya jutott tovább a megyei döntőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!