Címerek, portrék, trófeaalapok

Munkái valóban lenyűgözőek, a megtévesztésig hasonlítanak a bronz domborművekre. Pedig alapanyaguk kizárólag fa, amit aprólékos munkával dolgozott meg Kozma Ferenc. Hasonló igényességgel készít trófeaalaplapokat, jelzőtáblákat, legutóbb pedig saját lakásának díszítését kezdte el.

– A foglalkozásomat tekintve semmi közöm a fához, ennek ellenére mindig is szerettem vele dolgozni – jelenti ki beszélgetésünk elején. – Hogy mindez a szenvedélyemmé vált, a véletlennek köszönhető.

Kozma Ferenc tíz éve egyik barátjától egy gyönyörűen faragott trófeaalaplapot kapott ajándékba. A vadászhobbiját a jelenleginél sokkal intenzívebben és eredményesebben gyakorló férfinek ugyanis tucatnyi trófeája volt odahaza.

– Nézegettem az ajándékba kapott alaplapot, s azt mondtam: én is tudok ilyet készíteni – folytatja. – Belefogtam, s egészen jól sikerült. De nemcsak nekem tetszett, hanem a barátaimnak és az ismerőseimnek is. Így aztán azóta rengeteg alaplapot készítettem, de a saját trófeáimnak még mindig nem jutott, olyannyira elhordták a faragásaimat.

Kozma Ferenc Fotó: a szerző

A címerek készítése ugyancsak a véletlennek köszönhető. Körülbelül egy évvel azután, hogy Kozma Ferenc a faragással kezdett el foglalkozni, lakóhelyén, Külsősárdon a falu címerének megalkotásáról döntött a helyi képviselőtestület. A települési jelképet az akkori polgármester, Tüske Vilmos fia, a jelenleg hévízi jegyzőként dolgozó dr. Tüske Róbert tervezte, aki tudott Kozma Ferenc hobbijáról. Így őt kérte fel arra, hogy faragja ki a címert.

– Pontosan megrajzolt mindent, én pedig annak alapján el is készítettem – Olyan jól sikerült, hogy azóta sorra kapom a felkéréseket. Nemesnép volt a második, majd következtek a hetési falvak, s Lendvadedes, illetve Pacsa is, oda a városnapi ünnepségre készítettem el a település címerét. De folyamatosan dolgozom Szlovéniába is, Kóton díszpolgári címmel is kitüntettek azért, mert többek között a Halász Dániel emlékpark a tábláját, illetve a helyi tűzoltóegyesület számára egy Flórián-képet is faragtam. Oda szintén készítettem települési címert, mint ahogy Radamosra is. Faragtam már szobrot is, azt egy fővárosban élő hölgyismerősöm kérésére készítettem. Vannak egészen konkrét megbízások, ilyenek például a címerek, amikor az előre megadott mintát pontosan kell követni, illetve akadnak olyanok is, amikor saját elképzeléseim alapján alkothatok. Igyekszem mindig alkalmazkodni az adott feladathoz, egy trófeaalaplapot például mindig vadászattal kapcsolatos motívumokkal, tehát tölgylevéllel vagy makkal díszítek, a Halász Dániel emlékére készített táblába pedig a mártírhalált halt pap portréját faragtam bele.

Kozma Ferenc sajátos technikával dolgozik, továbbá saját, jól felismerhető stílusa is van. Azt mondja: miután sosem tanulta mesterektől a fafaragást, annak minden mozzanatát maga tapasztalta ki, úgy is fogalmazhatnánk, a saját kárán tanulta meg mesterfogásait. A tervezéstől egészen a befejező momentumig, azaz a lakkozásig valamennyi részfeladatot saját maga végzi. Legszívesebben hársalapra dolgozik, annak keresztelt szálszövetezése ugyanis lehetővé teszi a legaprólékosabb megmunkálást, az egészen finom kis motívumok kidolgozását is. A külsősárdi férfi a trófeákhoz készített alaplapokat három centi vastag deszkákból, nagyobb faragásait, így a címereket és a jelzőtáblákat 50-es pallóból munkálja ki. Ezeket a deformálódás elkerülése érdekében 7-8 centiméter széles lapokból, tömbösítéssel állítja össze.

– Lehet tölgyből is nagyon szép faragásokat készíteni, a titka csupán annyi, hogy gondosan meg kell válogatni hozzá az alapanyagot – árulja el. – Nagy ritkán azonban így is előfordulhat, hogy egy-egy kihasadó szilánk elviszi a motívumot. Olyankor az egész addigi munka kárba vész.

Jelenleg is egy falucímeren dolgozik

Amikor  aktuális munkájáról kérdezzük Kozma Ferencet, kicsit zavarba jön. Azt mondja, erről most sokat nem árulhat el, ugyanis egy karácsonyi ajándék elkészítésére kérték fel. Az egyik közeli faluból elszármazott férfi fia kereste meg azzal, hogy édesapját szeretné egy olyan ajándékkal meglepni, ami a szülőföldjéhez köti. Ekkor gondolt arra, hogy annak a falunak a címerét faragtatja meg, ahol életének nagy részét leélte. Ennek a felkérésnek azért is örült Kozma Ferenc, mert egy olyan községről van szó, amelynek a címerét eddig még nem faragta ki. A férfi azt is hozzáteszi, jellemzően baráti megkeresések alapján dolgozik, sehol sem hirdette vagy népszerűsítette magát, a tevékenységének híre azonban így is szájról szájra terjed, a dicsérő szavakat pedig minden más elismerésnél többre tartja.