Hírek

2016.01.31. 16:17

Családi farsangot rendeztek Gelsén az iskolában

Gelse – Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a hétvégén a családi farsangot a iskolában, ahol rengeteg program várta a gyermekeket és persze szüleiket.

Pásztor András

Ritkán látni ennyi mosolygós gyermekarcot iskolában, ám szombaton mindegyik lurkónak fülig ért a szája a gelsei Weöres Sándor Általános Iskolában. Hamar kiderült, hogy a jókedv oka nem a tanulás, sokkal inkább az a rengeteg érdekes program és persze finomság, amivel a település lakói készültek a fesztiválra. Miközben a színpadon a helyi és környékbeli dalkörök, kórusok szórakoztatták a felnőtteket, addig a gyerekre arcfestés, álarckészítés várt, de kipróbálhatták magukat a lekvár felismerő versenyen is, s aki jól teljesített máris a fánkokkal teli asztalról választhatott. – Tulajdonképpen a tavaly alakult hímzőszakkör ötlete volt egy olyan helyi rendezvény megszervezése, amelyik mindegyik korosztálynak kínál programot, így rövid idő alatt összehoztuk a mai napot – árulta el Kovácsné Kocsi Zsuzsanna, a „Cseszt Regélő” Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki hozzátette: a falubeli asszonyok igazán kitettek magukért, szinte mindenki hozott süteményt, fánkot, lekvárt, sőt a környékbeli termelők házi túróval, sajttal színesítették a gasztronómiai palettát. – Nagyon sok féle lekvárt főzök, szerencsére a kertben minden megterem – árulta el Almás Istvánné, aki – elmondása szerint – az unokáinak rendszeres fánkot is süt, amit aztán a finom lekvárokkal ízesítenek. – Az én nagyikám készíti a legfinomabb fánkot – büszkélkedett Kovács Krisztofer a társainak, majd hatalmasat harapott az édes finomságba. – A lekváros a legfinomabb, de a csokisat is szeretem, meg a képviselő fánkot is. Mint azt Szegedi Ferenc polgármester a rendezvény kapcsán elmondta: örül, hogy egyre több olyan program van a településen, amelyik megmozgatja és igazi közösséggé formálja a helyieket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!