Hírek

2017.04.15. 17:10

Csillagok háborúja Egerváron - 40 éves a Star Wars

Egervár - Szombaton szinte egész napra az Egervári Várkastélyba költözött egy messzi-messzi galaxis. Itt rendezték meg ugyanis a Star Wars-sorozat 40 éves jubileumát ünneplő fesztivált.

Magyar Hajnalka

Az egervári vár vén falai sok mindent láttak már, de a lézerkarddal vívott csata eleddig hiányozott a lajstromból. A  programot szervező Zalaegerszegi Gasztrokulturális Egyesület elnöke, Székedli Bertold és segítői azonban úgy gondolták, ha már a vár szó hangzásában összecseng a sorozat címével, helyszínként is alkalmas lesz a kultikus filmeposz megidézéséhez.

- Szerencsére sok az érdeklődő, a nap folyamán több ezer látogatóra számítunk - bizakodik kora délután Székedli Bertold. - Az élményekről a Magyar Star Wars Klub tagjai gondoskodnak,  akik jobbára a fővárosban tartanak tematikus rendezvényeket, de szívesen jöttek el Egervárra. A szobafoglalásokból látszik, hogy Budapestről, Győrből, Baranyából is jöttek vendégek, akik itt töltik a hétvégét, de a rövidebb időre érkezők között is sokan ruccantak át a szomszédos megyékből. Természetesen a zalai rajongók sem maradtak távol, s a gyerekek mellett szép számmal érkeztek felnőttek is.

Profik és műkedvelők - a Budapestről érkezett beöltözött klubtagok, s a jelmezverseny résztvevői, köztük Kósi Kornél Áron Zalaszentivánról,  Ferencz Péter Sopronból és Rádli Hunor Zalaszentgrótról
Fotó: Katona Tibor

A húsz éve létező  Magyar Star Wars Klub vezetőjétől, Barta Zoltántól megtudjuk, sok vidéki tagjuk van, aki évi több alkalommal sem rest a fővárosba utazni a jelmezes, kreatív összejövetelekre.

- Ez alkalommal alapvetően családi programban gondolkodtunk, de az igazi rajongók is találnak érdekességeket. Éppen az a fantasztikus ebben a filmben, hogy a benne rejlő mese és filozófia  generációkon átívelve képes megragadni a fantáziát, ébren tartani az érdeklődést - mondja az Obi-Wan Kenobi jelmezt viselő férfi, aki a civil életben szabadúszó grafikusként tevékenykedik.

S valóban, a jelmezversenynek is akadt felnőtt résztvevője, s a különlegességeket felvonultató vetítések főként szintén az érettebb generációt kötötték le. A Jedi-tréning és a rohamosztagos kiképzés azonban elsősorban a kisebbeket izgatta, s a fénykardokat is ők forgatták nagy buzgalommal. A jelmezesekkel való fotózási lehetőség kortól függetlenül vonzotta a látogatókat, Darth Vader, Csubakka és az ismeretlen rohamosztagos vitézül állta a sarat.

A 9 éves Kósi Kornél Áron Zalaszentivánról érkezett szüleivel, s Darth Vaderként vett részt e jelmezversenyben.

- A családban ő a nagy rajongó, a tévében látott néhány régebbi filmrészletet, s attól kezdve minden érdekli, ami a sorozathoz köthető - mondja Kornél édesanyja, Bedics Adél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!