Hírek

2017.06.29. 13:05

Megszaporodtak a darazsakkal, méhekkel kapcsolatos panaszok

NAGYKANIZSA Egyre több elhagyott, vagy emberek által kevésbé zavart épületrészbe, padlástérbe, pajtába költöznek be darazsak és vadméhek. Fontos szabály: ne próbáljunk magunk szembeszállni a kellemetlen rovarokkal, főleg ne a lódarazsakkal.

Horváth-Balogh Attila

– Évről évre egyre több a rovarcsípésekkel, illetve konkrétan a beköltöző rovarokkal kapcsolatos panasz, aminek egyik oka a globális felmelegedés – szögezte le a nagykanizsai Büki László, aki vállalkozóként darázsirtással foglalkozik. – Másrészt az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekvő erdőkitermelések is szerepet játszanak abban, hogy ezek a rovarok más élőhelyet keresnek maguknak, hiszen a régi a fakitermeléssel megszűnik. Ezért költöznek be a falvakba, a fészerekbe, pajtákba, padlásokra, illetve olyan helyekre, ahol sok lomot helyeztek el, ami ragyogó búvóhelyet kínál.

A szakember elmondta: a darazsak a szabadban szervezett programok során is komoly veszélyt jelentenek szúrásukkal, amitől főleg a gyermekeket kell védenünk, ugyanis nem tudhatjuk, adott esetben milyen allergiás reakciók alakulhatnak ki a szervezetükben.

Lódarázs-fészek Beleznán, egy épületben

– Fontos, hogy ha a tünetek (nagymértékű dagadás, légzés-, és/vagy keringészavar) megjelennek, azonnal menjünk orvoshoz, vagy hívjunk mentőt – folytatta Büki László. – Ez nemcsak a darázs, hanem a méh csípésére is igaz. Normál esetben enyhe viszkető duzzanat jelentkezik csak, ilyenkor borogatással csillapítható a fájdalom. A méh váladéka savas kémhatású, ezért lúgos folyadékkal kell a szúrás helyét bekenni, például vízben elkevert szódabikarbónával. A darázs mérge viszont lúgos, arra savas kémhatású anyag, citromlé, esetleg ecet hatásos.

Büki László

Büki László hozzátette, egyre több új, eddig nem ismert rovarfaj jelenik meg hazánkban. Ha ilyen csíp meg minket, forduljunk orvoshoz, az a biztos. Segítünk a doktornak, ha sikerül a kérdéses rovart elkapnunk és meg tudjuk mutatni neki.

– Fontos, hogy a darazsak irtását soha ne kíséreljük meg megfelelő védőöltözet és speciális vegyszerek nélkül, mert sajnos követelt már halálos áldozatot is a darázscsípés – szögezte le a szakember. – A lódarazsak csípése fájdalmasabb és erősebb reakciókat válthat ki az emberi szervezetben, ezért irtásukkor még a közelben tartózkodás is veszélyes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!