Hírek

2017.03.22. 16:17

Díjak, strandok, szúnyogok - Megújítják a Kék Hullám Zászló Strandminősítő rendszerét

Hévíz - Ezúttal egy háttértelepülés, az idegenforgalmi és gyógyászati életben kiemelkedő szerepet játszó fürdőváros adott otthont a régió településeit tömörítő Balatoni Szövetség közgyűlésének.

Keszey Ágnes

Az eseményen adták át a Balaton-díjakat, melyet három szervezet érdemelt ki.

A kitüntetést a tavaly 170 esztendős Balatoni Hajózási Zrt. képviseletében Veigl Gábor vezérigazgató-helyettes, a balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága nevében Schindele Györgyné elnök, a Balaton Világörökségéért Alapítvány alapítóját, néhai Ács János tapolcai polgármestert képviselve özvegye vette át.

A szövetség együttműködési megállapodásokat is kötött – köztük a három tóparti megye építész kamarájával, így természetesen a zalaival is, mert szakmai partnerként ők is részt vesznek az idén első alkalommal meghirdetendő az „Év Balatoni Háza” pályázat lebonyolításában.

A hagyományőrzők között Balassa Balázs, Schindele Györgyné, Veigl Gábor, valamint a Balaton Világörökségéért Alapítvány képviselői: Kálóczy Kálmán, Ács Jánosné és Hódy Gábor Fotó: Keszey Ágnes

A szúnyoggyérítés előkészületei is szóba kerültek az ülésen. E munkálatok finanszírozása és lebonyolítása tavaly óta új rendszer szerint működik, s mint elhangzott: hatékonynak tartják a településvezetők.

– Korábban szövetségünk koordinálta a teljes balatoni szúnyoggyérítést. Most az önkormányzatok továbbra is biztosítják ugyanazt az összeget, negyven millió forintot, mint korábban. Tavasszal a BSZ végzi a biológiai, illetve a szükséges kémiai gyérítést, vagy ha később igény van rá (tavaly ősszel is volt) végzünk gyérítést, nyáron pedig a katasztrófavédelem bonyolítja- szólt a változásról érdeklődésünkre Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget polgármestere.

Tavaly csapadékos volt az időjárás, ezért már április közepén meg kellett kezdeni a munkálatokat, idén – ha ilyen marad az idő – várhatóan csak a következő hónap végén lesz szükség az első gyérítésre.

Az ülésen az is kiderült: a Balatoni szövetség megújítja Kék Hullám Zászló Strandminősítő rendszerét. Az eddigi három csillagot bővítve idéntől már egy és öt csillag közötti minősítést érhetnek el a fürdőhelyek, s mint minden második évben különdíjakat is kiosztanak: kihirdetik a Balaton családbarát, kerékpárosbarát és legsportosabb strandja címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!