Hírek

2016.07.07. 13:20

Méltóságteljes afgán agarak

Nagykanizsa – Zara és Zafír önfejűek és elevenek. A két ifjú afgán agárra gazdájuk, Várszegi Zsófia büszke, hiszen kiérdemelték a Hungária Junior Champion címet.

Benedek Bálint

Az elismerés teljesítésének feltétele, hogy a 9-18 hónapos kor közötti kutya, Magyarországon a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) által rendezett kiállításon három fiatal győztes vagy klub nyertes címet kapjon. Ezek közül egyet legalább nemzetközi kiállításon kellett elérnie, két különböző bírótól.

- A családunkban van némi hagyománya a kutyák versenyeztetésének, hiszen édesanyám, Zadravecz Judit korábban spánielekkel foglalkozott – mesélte a 21 éves Várszegi Zsófia. – A legbüszkébbek arra voltak, amikor a nagymamám kutyáját a város legszebbjének választották. Ebben az időszakban kötöttünk örök szerelmet az agarakkal, a fajta valósággal lenyűgözött bennünket, bár tudtuk nem lesz könnyű dolgunk.

Az agár méltóságteljes és érzékeny. Az idegenekkel távolságtartó, sőt olykor a saját gazdájával is hasonlóképpen viselkedik. Sok benne a függetlenségi hajlam, ezért már a kölyökkorától kezdve gondos szocializációt és engedelmességre szoktatást igényel.

- Az agaraknak nem olyan nagy a mozgásigényük – mesélte Zsófia. – Képesek naphosszat a kanapén lustálkodni. A földre véletlenül sem heverednek le, ők ahhoz túlságosan „arisztokraták", hogy a porban hemperegjenek. Persze ettől még élik a kutyák hétköznapi életét, sokat kergetőznek és játszanak a kertben, nem zárjuk őket burokba. A nevelésükhöz kiegyensúlyozott emberekre van szükség, akik türelmesek és nem mellesleg idejük is van.

A hosszúszőrű fekete színű Zara 13 hónapos, míg a fehér Zafír 12 hónapos, s tökéletesen illenek rájuk fent említett fajta jellegzetességei. A versenyeztetésük során e tulajdonságiak miatt sokszor falakba ütköznek a gazdák. Azonban a kanizsai tulajdonosok jól tolerálják, ha a jószágoknak épp nincs kedvük egyenesen tartani a fejüket.

- A versenyeken szinte teljes mértékben a bíró véleménye dönt – mesélt tovább Zsófia. – Lehet a kutya csodálatos formában és felkészült, elképzelhető, hogy egy női és egy férfi ítésznek különbözik a véleménye.  A két agarunk most remekelt, hisz' kategóriájuk legjobbjai lettek, így továbbléphetnek a növendékek közé, majd a felnőttek vagyis a győztesek közé. Hosszú és nehéz út vár rájuk, de hiszünk benne, hogy a legmagasabb szintekre is elérhetnek.

A fiatal lány szerint nem csak a személyiségükkel nehéz, hanem az ápolásuk is sok időt, energiát kíván. Hetente egyszer kell őket megfürdetni, mely kutyánként két órás művelet, majd ezt követően speciális olajfürdőt is vesznek az ebek. Erre azért van szükség, hogy a szőrüket folyamatosan táplálják, és ettől az eljárástól gyorsabban is növekszik. Előfordul olyan eset is, amikor nincs idő a fürdetésre, ilyen esetben kétnaponta át kell fésülni a bundájukat.

- Nyers húst kapnak, abból is kacsát, pulykát és csirkét, disznóhúst viszont tilos – folytatta. – Ha egy versenyre utazunk és esik az eső, akkor egy speciális agarakra szánt kezeslábas esőkabátot kap a kutya ehhez tartozó cipőkkel. Ha ugyanis megázik a szőre, begöndörödik, becsomósodik és nincs az a csodafésű, amivel orvosolni lehetne a helyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!