Hírek

2017.06.23. 18:25

Díjmentesen vehettek részt a sporttáborban bocföldei gyerekek

BOCFÖLDE Idén nyáron is megrendezték a sport- és szabadidőtábort a Bocföldei Körzeti Általános Iskolában. A szülők válláról nagy terhet vettek le a szervezők, hiszen a gyerekek ingyenesen vehettek részt a táborban.

Rákos Bianka

A forróság egyáltalán nem zavarta a gyerekeket, felszabadultan játszottak az iskola udvarán, aki viszont nem bírta a hőséget, a tornateremben megmutathatta tehetségét a Sárhidai Hip-Hop Dinamite Dance táncos foglalkozásán. Pénteken, az egyhetes tábor utolsó napján tényleg nem lehetett unatkozni, a felsoroltak mellett a Veep raceing motoros sportegyesület tagjai, Molnár Gergő tavalyi bajnok és édesapja, Molnár Balázs mutatták be motorjaikat.

A táborozó gyerekek csoportja, hátul a ló mellett az állat gazdája, Balogh Zoltán Fotó: Katona Tibor

A második alkalommal megrendezett tábort a bocföldei települési önkormányzat és a Bocföldéért Közalapítvány támogatta.

- Nagy öröm számomra, hogy a tavalyi évhez képest megnőtt az érdeklődők száma. Idén hatvanhat gyermek vett részt a programokon - mondta Gyuk Zoltán táborvezető és önkormányzati képviselő.

Heller Józsefné, a Bocföldéért Közalapítvány elnöke lapunknak arról tett említést: sok helyi lakos is segített abban, hogy minél változatosabb programot tudjanak nyújtani a táborozó gyerekeknek. Balogh Zoltánnak köszönhetően például a lurkók lovagolhattak és íjászkodhattak.

A Bocföldei Sportegyesület is kivette a részét a szervezésből, Soós György a küzdősportokkal ismertette meg a fiatalokat, míg Vizsy Violettával tekézhettek is. A bátrabbak kedden a sportlövészetet is kipróbálhatták Kocsis Viktor vezetésével. A tábor ingyenes volt a gyerekek számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!