Hírek

2016.08.28. 20:10

Díszpolgári címek és díjak - Hét esztendeje kapott városi rangot a közép-zalai település

Pacsa - Számos vendég jelenlétében tartották meg szombaton a hét éve várossá lett település ünnepi napját.

Arany Horváth Zsuzsa

A művelődési házban Kelemen Tamás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd felidézte a 2009-es várossá nyilvánítás előzményeit, a történelmi visszatekintés IV. Béla király idejéből való írásos említésig vitte a hallgatóságot. A járási székhely, majd nagyközség fejlődését egyebek között a ma 141 éves templom, az országos vásárok, az egészségház, a mezőgazdasági szövetkezet, az iskola, gimnázium létrejötte, a víztorony és az ősöket idéző emlékművek megépítése jelezte. Ehhez az örökséghez kíván hű lenni a mai közösség is, jelezte a polgármester.

Az ünnepségen üdvözölte a városlakókat dr. Palkovics László, az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) oktatásért felelős államtitkára, aki arról is szólt, úgy látja, az új tanév az idei gondok után nyugodt körülmények között indulhat el. A politikus hangsúlyozta, csak ott lehet jó iskolát fenntartani, januártól immár többségében állami kézben, ahol, ahogy Pacsán is, az önkormányzat támogató segítségét élvezi az oktatási intézmények sora.

Kitüntetők és kitüntetettek a városnapi ünnepség után készült csoportképen. Elöl a Pacsáért-djat nyert Horváth Józsefné, Kelemen Józsefné (a faluvédő és falu szépítő egyesület vezetői), Oláh György volt iskolaigazgató, Pacsa város díszpolgára. Pacsáért-díjasok: Könczöl Jánosné volt óvodavezető és dr. Apró Dezső körzeti orvos, Hátul Kajári Attila zalaegerszegi tankerületi igazgató, dr. Benedek Karolina városi jegyző, dr. Palkovics László az EMMI oktatásért felelős államtitkára, az ünnnepség szónoka, Kelemen Tamás polgármester, Csility Zita ( 2006-ban elhunyt édesapja, Csility Antal posztumusz díszpolgári címével), Pálos Henrietta jelenlegi iskolaigazgató, és Bokor Ferencné alpolgármester Fotó: Katona Tibor

Dr. Rumi Kriszta, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója a vidék emberközeli világáról szólt, majd kitüntetések átadására került sor.

Pacsa díszpolgára posztumusz címet adományoztak Csility Antalnak (1935-2006), aki az iskola helyettes vezetője, majd tanácselnök, s az első polgármester tisztét töltötte be. Tagja volt a megyei közgyűlésnek és a zalai labdarúgó szövetségnek is, a működése alatt épültek garzonlakások és lett országos hírűvé a sportkollégium. Az elismerést lánya vette át. Ugyancsak díszpolgár lett az 1962 óta itt élő és dolgozó Oláh György tanár, egykori önkormányzati képviselő, az általános iskola nyugalmazott igazgatója, a Pacsa TV elindítója, a horgászegyesület vezetője. (Ez alkalommal az aranydiplomáját is átvehette az államtitkártól és Kajári Attila zalaegerszegi tankerületi igazgatótól, mivel 50 esztendeje szerezte első tanári oklevelét.)

Három Pacsáért-díj talált gazdára: Könczöl Jánosné, több szakmai elismerés tulajdonosa, 1957-től 1994-ig volt az óvoda vezetője, nevéhez fűződik az a fejlődés, amely a gyermekintézményt a megye legkorszerűbb óvodájává tette.

Pacsáért-díjat érdemelt ki dr. Apró Dezső orvos, aki 1961 óta áll a település lakóinak szolgálatában, 1997-ig háziorvosként, de még ma is aktív gyógyítóként. Az elismerést harmadikként a Pacsai Faluvédő és Szépítő Egyesület nyerte el. A 2003-ban alapított szervezet a közösségi programok szervezésében is oroszlánrészt vállal.

Az ünnepség után avatták fel az önkormányzat 3 millió forintos támogató kiegészítése mellett 4,8 millió forintnyi pályázati forrásból felújított iskolai konyhát is. Kelemen Tamás polgármester elmondta, a konyha teljes elektromos rendszere megújult, új bojlerek, gázzsámolyok, sütők, darabológépek állnak rendelkezésre, ahhoz, hogy a városi közétkeztetés biztosított legyen.

A városnapon délután gyermek- és kulturális műsorok szórakoztatták az ott élőket, este pedig Kozsó énekelt a közösen ünneplő pacsaiaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!