Hírek

2017.04.25. 16:58

Elítélték a dohányboltok fosztogatóit

Zalaegerszeg – Összesen 110 hónap börtönt kapott az a három férfi, aki dohányboltokba tört be Zalában, Somogyban, Baranyában; hét alkalommal jártak sikerrel.

Arany Gábor

A nem jogerős ítéletet kedden hirdette ki dr. Czipóth Edit az egerszegi járásbíróságon. A történet a nemzeti dohányboltok létrehozása utáni időkre, 2013 őszére nyúlik vissza. Az újfajta kereskedelmi hálózat akkor alakult ki, a boltok még nem voltak ellátva megfelelő biztonsági rendszerekkel, ezt használta ki a zalai trió.

Két letenyei férfi, a most 42 éves F. Péter és a 41 éves Sz. István, valamint 36 éves nagykanizsai társa, B. József 2013. július 10-én éjjel a megyeszékhelyen a Bajcsy-Zsilinszky téri nemzeti dohánybolt ajtaját feszítette fel, és közel 830 ezer forint értékű dohányáru volt a zsákmányuk. Három héttel később Zalaváron törtek be a dohányboltba, és vittek el 692 ezer forint értékű cigarettát. Alig egy héttel később lopásból származó Opel Vectrával Kaposfőre mentek és dohányboltba betörve 1,3 millió forint értékű áruhoz jutottak.

Másnap, augusztus 9-én éjszaka Bakon a dohányboltból 129 ezer forint értékű cigarettát loptak el. A következő napon Zalaegerszegre, négy nappal később Gelsére mentek. Az utóbbi helyen a dohányboltból egymillió forintos készletet vittek el. Augusztus 25-én éjszaka lopott Opelt Vectrával Rédicsre utaztak. Itt a dohányboltból közel kétmillió forint érték dohányáruval távoztak. Egy hét múlva bérelt VW Golffal jutottak el Pécsre, ahol a Komlói úti dohányboltból 382 ezer forint értékű árut zsákmányoltak. A következő betöréshez Ajkáról ellopott Opel Vectrával indultak, amivel szeptember 23-án a zalaszentgyörgyi dohányboltnál próbálkoztak, de a lakatokkal nem boldogultak.

Két nappal később Söjtörön jártak, itt 837 ezer forint értéket, dohányárut, pénzt zsákmányoltak, majd az arra járó kenyeres kocsi miatt menekülőre fogták. A rendszámukat azonban megjegyezték a szemtanúk és ez sokat segített a hatóságnak, amikor röviddel később rendőrségi ellenőrzésbe futottak és lebuktak. A Söjtörről elvitt két zsák cigarettát már nem tudták mind eladni, ezekre október 9-én Zalaszentbalázs határában rábukkantak a rendőrök, így a 773 ezer forint értékű portéka visszakerült a tulajdonosához. A lopott autót még a betörés napján megtalálták a rendőrök Hahót és Zalaszentbalázs között.

Az ítélet másfél órás indoklásban a bíró utalt rá, az eljárás elhúzódását a bizonyítás aprólékos, bonyolult volta magyarázza, de nagy részben hozzájárult az is, hogy a nyomozás megkezdése után 10 hónappal szabadlábra került B. Józsefet időközben bűncselekmény miatt elítélték és lecsukták külföldön. Őt az üzletszerűen elkövetett lopásokban, jármű önkényes elvételében vitt szerepéért 3 év 8 hónap börtönre ítélték. F. Péter 3 év 2 hónap, míg Sz. István 2 év 4 hónap börtön kapott. A három férfira 4,4 millió forint vagyonelkobzást is kirótt a bíróság és közel 9 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte őket.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak felmentésért, enyhítésért fellebbeztek, az ügyész három napot tartott fenn a nyilatkozatra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!