A gyerekkel a világot mented meg

A megyeszékhely csendes utcájában üdezölddel hívogató házba kopogunk be. A légiesen gyönyörű Körmendyné Polgár Csenge Bertolddal a karján nyit ajtót. Két nagyobb fiuk a nemrég hazatért Péterrel, az édesapjukkal éppen „apa húzzál bennünket a törölközőn” játékot játszik. Mi ebben a különös?

„A Down Dada Sorstárs Segítő Szolgálat 20 éve nyújt segítséget a frissen született Down-babák családjának. Önkéntesekből áll, akik maguk is átélték a sokkot, amikor a várva várt babájukról kiderült, Down-szindrómás. De a nehézség mellett megtapasztalták, Down-szindrómás gyerekkel is lehet boldog életet élni. A megélt sors okán hiteles lelki támogatást tudnak nyújtani friss sorstársaiknak, információkkal tudnak segíteni. A Down Dadák akkreditált képzésen sajátítják el a segítségnyújtás módját.”

Körmendyné Polgár Csenge, ölében Bertold. Levente és Ákos, mellettük Péter, az édesapa
Fotó: Pezzetta Umberto

Igen, nem véletlen a fenti kitérő. Mint azt olvasónk a képeken látja, az apró csecsemő Down-szindrómás. (A betegség a felfedező angol orvosról kapta a nevét. Súlyos genetikai rendellenesség, ami a 21. kromoszóma hibás osztódásának következménye. Jellegzetes külső jegyei felismerhetők, általában szívproblémákkal társul, az intelligenciahányados 50 körüli. Ám jó mentális képességekkel rendelkeznek, fejleszthetők, önálló életre is képesek, nagyon barátságosak, nemcsak vágynak a szeretetre, pozitívan reagálnak a közeledésre: melegszívűek, könnyen beilleszkednek.)

Ezen a ponton kezdjük sajnálni a szülőket. A tanárházaspár, Csenge és Péter nem kéri ezt. Bertold ugyanis örökbe fogadott kisbaba. Tudom, most kezdjük nagyon nem érteni a vállalást. - Én már nagyon-nagyon régen elhatároztam, hogy szeretnék örökbe fogadni sérült gyermeket - mondja a fiatal nő, miközben egyfolytában simogatja a nyugodtan nézelődő babát.

- Nyílt örökbefogadás a Gólyahír Alapítvány közreműködésével, a vér szerinti anyuka számunkra mondott le róla. Ő várandósan került életválságba, még nem is tudta, hogy a baba sérült, amikor lemondott róla. Az örökbe fogadási folyamathoz nyújtott segítséget a már említett segítő szolgálat vezetője, Steinbach Éva, mesélik a fiatal szülők.

„Szerencsére az évente megszülető kb. 80-90 baba nagy részét hazaviszi a családja, de minden évben van 3-4 baba, akit nem. Ilyenkor új családot kell keresni nekik, ahol szerető környezetben, a lehető legjobban tudnak fejlődni”, írta Steinbach Éva a munkájukról.

Nos, Bertold szerető környezetével alighanem soha nem lesz gond. A születési anyakönyvi kivonatában Csenge neve szerepe anyaként.

- Amikor megkaptuk, nem tudtam, hogyan viselkedjek. Ha örülök, hiszen nekem ez boldogság, azzal szomorúvá teszem a szülőanyát, aki épp nagy fájdalmat él át - idézi a történteket az új anyuka.

- Mindenesetre könnyeztem örömömben, amikor először a kezemben tarthattam Bertoldot.

A vér szerinti anya tudja, jó helyen van a kisfia, értesült a körülményekről.

Hogy fogadta a hihetetlen döntést a szűkebb-tágabb család? A hősiesség ténye megfogalmazódik-e?

- Támogatnak bennünket. Anyukám sokat segít, a fiúkkal is megbeszéltük, hogy Bertoldnak többet kell segíteni majd, természetes lesz számukra.

És a férj? Válasza olyan vallomás, amit évezredenként ha egyszer hallunk:

- Az a dolgom, hogy a feleségemet minden álmában támogassam - mondja, közben vacsorát melegít a gyerekeknek. - Szokták mondani, ha egy gyereket megmentesz, a világot mented meg. Mellbevágó lehet, de nekünk természetes. Inkább az a szomorú, hogy csodabogárnak számítunk jelenleg mások szemében.

A csecsemőmosoly varázsa

- Nem mi vagyunk a hősök, hanem azok, akik egészséges gyermeket vártak, de elfogadták, hogy másképp alakult, s vállalják az életüket. Mi magunk döntöttünk így, számunkra nem lesz nehézség a nehézség. Nekem könnyű, mert én erre vágytam, pont az ő anyukája szerettem volna lenni.

Csenge úgy látja, az emberek keveset tudnak a Down-szindrómáról, s azt is rosszul. Bertold már most gyógytornászhoz jár, otthoni mozgásfeladatokat végez, apránként fejlődik, s abban a szerencsében van része, hogy minden apró előrelépésének örül a családja.

S hogy még mindig ne legyen vége a csodának: Bertold anyatejes.

Mi lehet a hajtóerő?
Az újságíró jegyzete

A szomszédos hasábokon olvasható megindítóan szép történetnél illőbbet alighanem nehezen lehet elképzelni a hét végi gyermeknapra. Mégis a legtöbbünkben csak-csak felmerül, milyen motivációk révén, milyen indíttatások mentén dönt úgy a két egészséges gyönyörű kisfiút nevelő emberpár, hogy fizikailag-szellemileg sérült kisbabát szeretne felnevelni. Az egyik fontos magyarázat lehet az édesanya vallomása:

„Én már nagyon-nagyon régen elhatároztam, hogy örökbe szeretnék fogadni egy sérült gyermeket. A Jóisten évekkel ezelőtt elültette a szívembe ezt a sokak számára érthetetlen vágyat. Ez felnőtt koromra igazi elhívássá mélyült, amire most, a két vér szerinti gyermekem mellett mondtam igent.”

Amikor makacsul, az értetlenkedő társadalmat képviselve tovább faggatóztam, több nézőpontra is rátaláltunk.

Ebben a családban nem kell a gyerekeket külön megtanítani arra, hogy sajnos nem vagyunk egyformák, nem születünk mindannyian egészségesen, de mindannyiunknak szüksége van a többiek jóindulatára, támogatására. Péter és Csenge vér szerinti gyermekei a hétköznapokban tanulnak érzékenységet, empátiát, odafigyelést, toleranciát. Felmerülhet bennünk az is, hogy Csenge egész életében családanya lesz majd, noha bizonyára nagy tervekkel szerzett tanári oklevelet. Derűsen hárította a tipikus aggodalmakat: „lesz még nekem karrierem, ebben biztos vagyok, a gyerekek olyan gyorsan felnőnek...”

A rossz szellem arra is kíváncsi, mi lesz, ha a gondok közepette megbánják ezt a nagy lépést.

„Kizárt, hogy valaha is hibaként éljük meg, ő ugyanolyan, mint a többi gyerek. Szeretetet, szigort, rendet is ugyanúgy kap, mint a többiek.”