Hírek

2017.04.17. 07:26

Dr. Aradi Mihály radiológus fotóit mutatták be a zalaegerszegi kórházban

Zalaegerszeg - Ha az ember jól választ pályát, annak kisugárzása, hatása átszövi egész életét, látásmódját. Még a szabadidejét is.

Magyar Hajnalka

Igaz ez dr. Aradi Mihály radiológusra is, aki főhivatásként képalkotó diagnosztikával, MR vizsgálatokkal foglalkozik, és szabadidejében ugyancsak képet alkot. Fotóiból a minap nyílt kiállítás a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Neurogalériájában.

- Való igaz, a munkám szellemisége akkor is elkísér, amikor becsukom magam mögött a rendelő ajtaját - erősíti meg a sejtést. - A fényképezés számomra egyfelől élmény, másfelől technikai érdekesség, mindkettő vonz. Igazából jó beállítást, értelmes felvételt akkor lehet készíteni, ha az ember ismeri a használt eszköz működését, erényeit, sajátosságait, paramétereit. Ez ugyanúgy igaz a fotózásra, mint az MR-felvétel készítésére. S ugyancsak mindkét területen kihívás, hogy olyasmit ragadjak meg, ami addig rejtve maradt a szemünk elől.

Bizonyság erre, hogy a kiállításon jobbára makrofelvételekkel jelentkezik. Harmatcsepp a pókhálón, virágporban fürdő darázs, érhálózatra hasonlító levélmintázat - a természetben ugyanúgy meglátja, felfedi a finom struktúrákat, mint munkája során.

- A tárlatnak azt a címet adtuk: szépség az egyszerű részletekben - folytatja. - S valóban erről van szó, hiszen a témáimat karnyújtásnyira, a család kertjében találom, s nem teszek hozzájuk semmit, csak képet alkotók róluk.

Ennyire persze nem egyszerű a dolog, hiszen egy darazsat reptében lencsevégre kapni úgy, hogy ne mozduljon be, s tűélesen látszódjon minden szem ráragadt virágpor, alapos technikai felkészültséget kíván.

- Szerencse is kell hozzá - fejtegeti. - A témát ajándékba kapjuk a természettől, nem a mi érdemünk. Az embernek annyi a felelőssége, akárcsak a radiológiában, hogy amikor ott a pillanat, a lehetőség, ne szalassza el. Egy harmatcsepp a levélen 5-6 percig él, s a levélen átszűrődő napfény is hamar alábukik. Készen kell állni rá, hogy megörökítsük.

Dr. Aradi Mihály radiológus a természetben ugyanúgy meglátja, felfedi a finom struktúrákat, mint munkája során

Fotó: Katona Tibor

És észrevenni se árt. Ahogy a balatonfüredi fröccsözés alkalmával is volt szeme meglátni a témát a bordás szövésű abroszon billegő cseppekben. Egy másik felvételén egy lampionvirág „szívét” ragadta meg.

- Ezért a témáért, s még sok másért is kolléganőmnek, dr. Nagy Edit főorvosnak tartozom köszönettel - mondja. - Ő kapta a virágot, s hívta fel a figyelmemet a benne rejlő lehetőségre, amiből végül egy sorozat bontakozott ki. De sok más tekintetben is támogat, inspirál, hiszen ő már régóta fest, tapasztalt alkotónak számít.

Dr. Aradi Mihály egyetemi évei alatt, 12-13 éve kezdett el fotózni, azóta fejleszti felszerelését és látásmódját. A makrofotó világa egy éve szippantotta be.

- Emellett a családot is szívesen fényképezem, úgy érzem, ha sikerül megragadni egy hangulatot, annak évek múltán felbecsülhetetlen értéke lesz. Hiszen az akkor átéltek felidézése révén kicsit szembe tudunk szállni az idő múlásával...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!