Hírek

2017.07.16. 10:04

Duplán volt ok a mulatságra Bánokszentgyörgyön

BÁNOKSZENTGYÖRGY - Jókedvtől volt hangos szombaton a község, ahol falunapot, ezzel egyidőben Szentgyörgy nevű települések találkozóját tartották.

Szabó Zsófia

A luficsavaró, huncut bohócot már a község nagy napjának kezdetén élénk siserehad fogta közre. Az aprónép megostromolta ugrálóvárat is. Egy hétéves kislány még a felnőtteket is bíztatta ugri-bugrira.

– Próbáld ki, milyen szuper ez a vár – kiabálta Kovács-Simon Fruzsina, aki még az arcát is kipingáltatta a nagy bulira. Ám nem csak a gyerekek, a felnőttek sem unatkoztak. Őket koncertek, előadóművészek és táncbemutató szórakoztatta.

 

Cseresnyés Péter államtitkár, Baumgartner László és Bene Csaba, a megyei közgyűlés elnöke avatta fel az utat Fotó: Szakony Attila

– Igyekeztünk tartalmas programokkal meglepni a helyieket és a hozzánk látogatókat – mondta Baumgartner László polgármester. – Kell olyan nap, amikor mindnyájan összegyűlünk és közösen kikapcsolódunk. Az idei falunapra hét Szentgyörgy nevű községből is hívtunk vendégeket – jelezte a településvezető. Azt is: Iszkaszentgyörgytől, Mezőszentgyörgyről, Szentgyörgyvölgyről, Szentgyörgyvárról, Homokszentgyörgyről, Borsodszentgyörgyről érkezett delegáció. Utóbbi falu polgármestere, Németh Gyula elárulta: infrastruktúráját és agglomerációját tekintve hasonló községek mindnyájan, napi problémáik is szinte ugyanazok.

– A rendezvény az eszmecserén túl lehetőséget ad arra is, hogy jobban megismerjük egymást – így Németh Gyula.

A nap folyamán ünnepélyesen átadták a lakóknak a tíz millió forint állami hozzájárulásból felújított temetőutat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!