Hírek

2015.10.12. 14:59

Dzsungel a szomszédban: Kihez fordulhat az ember, ha a szomszéd gazos telke napi problémát okoz?

Magyarszerdahely – Az önkormányzat segítségére nem lehet számítani, legalábbis ezt állítja Kőhalmi Mariann.

Pásztor András

Lapunk olvasója igencsak meglepődött, mikor nemrégiben a magyarszerdahelyi önkormányzat segítségét kérte a szomszédos telek gondozatlansága miatt.

– A telekszomszédom – aki ugyan nem lakik itt – évek óta nem tartja rendben a területét, ahol már akkora a gaz és annyi a gyomnövény, hogy az már az én telkemet, növényeimet is veszélyezteti. Már több gyümölcsfámat és fenyőfámat ki kellett vágnom emiatt – méltatlankodott Kőhalmi Mariann, s hozzátette: a gondozatlan telekről kígyók, békák, rágcsálók is érkeznek hívatlan vendégként. – Levélben kértem az önkormányzatot, szólítsák fel a tulajdonost, ám a gyors intézkedés helyett azt kaptam válaszul, hogy indítsak birtokvédelmi eljárást, aminek a díja 3 ezer forint. S ha ez még nem lenne elég, az eljárást csak akkor lehet megindítani, ha kinyomozom, ki a tulajdonosa a szomszédos teleknek.

Kőhalmi Mariannt elsősorban az háborította fel, hogy az önkormányzatot látszólag nem érdekli, milyen kép alakul ki a faluról, az említett ingatlan előtt ugyanis már a közterület is gondozatlan.

Az üggyel kapcsolatban felkerestük Marczin György polgármestert, aki bár egyetértett a panaszos véleményével, mégsem tud más megoldást.

– Valóban borzalmas látványt nyújt a telek, de az önkormányzat csak akkor tud intézkedni, ha valaki birtokvédelmi eljárást kezdeményez – magyarázta a polgármester, majd jelezte: nincs olyan helyi rendeletük, mely szabályozná a telkek gondozását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!