Lemészárolták a követeket

– Apránként érett meg az elhatározás, aminek első lépcsőfoka az volt, hogy a szombathelyi főiskola történelem – rajz szakán a tanáraim (Szántóné Balázs Edit és Polgár Marianna) a levéltári kutatások irányába terelgettek, ami aztán idővel a szenvedélyemmé vált – válaszol a szerző, aki kötetének bemutatójára érkezett szülővárosába. – Sokat köszönhetek Süle Ferenc salomvári plébános úrnak is, aki bevezetett a latin nyelvű iratok olvasásába.

A főiskolát követően Pakodon tanított három évig, ám minden szabadidejét a Zala Megyei Levéltár kutatószobájában töltötte. Rengeteget olvasta a Batthyány család iratai közt fennmaradt török világot megidéző leveleket, amelyekből kirajzolódnak a korabeli események.

– Eközben merült fel bennem, milyen érdekes lenne mindezt a törökök szemszögéből is megvizsgálni. Ők vajon hogyan látták a határvidék életét? Akkor döntöttem el, hogy elvégzem a török szakot az ELTE-n.

Az újabb diploma birtokában az Országos Levéltárban helyezkedett el, ahol mostanság a Magyar Kancellária iratanyagával (1526–1848) foglalkozik. Kedvenc témája, az oszmán terjeszkedés tekintetében azonban ez a forrás igen hiányos, így alámerült az isztambuli és nyugat-európai levéltárak kincseiben, s tíz évnyi kutatást követően napvilágot láthatott A hódoltságon kívüli „hódoltság" című kötet, ami az oszmán terjeszkedést vizsgálja a Délnyugat-Dunántúlon a 16. század második felében.

Török hódoltságnak a Kárpát-medence oszmán megszállás alatt álló területét hívjuk. E hatalmi berendezkedés Buda 1541-es elfoglalásától állt fenn, s több mint másfél évszázadig tartott. Térségünk e tekintetben peremvidéknek számított, erre utal a kötet címe is. Zala nem volt a hódoltság törzsterülete, elvileg a Magyar Királysághoz tartozott, ám ez a gyakorlatban leginkább azt jelentette, hogy mindkét fél sápot akart szedni. Ennek nyomai kiolvashatók a kötet forrásául szolgáló korabeli adóösszeírásokból is.

– Az összeírások azért készültek, mert az oszmán katonaságot a magyar települések adójából fizették. A közigazgatási szervek feltérképezték a lehetőségeket, a beszedést pedig már a katonákra bízták. Ezzel egyben arra ösztönözve az oszmán csapatokat, hogy foglaljanak el minél több jól fizető települést.

A könyv a szigetvári szandzsák kanizsai járása adóösszeírásának adatait dolgozza fel, amiből nagyon sok mindent kiolvashat a hozzáértő szem. Nemcsak Zala megye korabeli településhálózata, de az ott élők egy részének neve is megjelenik benne, ami a családfa kutatások szempontjából jelentős. Ez a forrás a megye szinte egész területét hódoltnak (adófizetőnek) mutatta.

– Valószínűleg érdekes kompromisszumok húzódtak meg a háttérben – világít rá a szerző. – Ahol a magyar állami adóösszeírások magas adóbehajtást regisztráltak, ott a törökök alacsonyt. S fordítva, ahol a törökök jeleztek jelentősebb bevételt, azon településeket a magyarok szinte kihalt pusztaként tartották számon, bár ez gyakran nem felelt meg a valóságnak. Az erőviszonyok függvényében tehát hallgatólagos megegyezés alakulhatott ki a két fél között, belátva, hogy a dupla terhek alatt az emberek vagy elmenekülnek, vagy egyszerűen éhen halnak.

A falvak persze időnként valóban elnéptelenedtek, s lakóik a megnyomorítás és a támadások elől beköltöztek a környező erdőkbe, szőlőkbe, nádasokba. Ám még innen is visszajártak megművelni a földeket. Az adókat pénzben vetették ki, de terményben, jószágban hajtották be. A kivetők leleményességét bizonyítja, hogy a házasulandótól menyasszonypénzt kértek, s a rendbontást, fegyverhasználatot is büntették.

– Zala megyét Szigetvár elfoglalása, 1566 után többször végigrabolták a törökök. A források számos kegyetlen túlkapást feljegyeztek. A megyét behódoltató Szári Ali bég nevéhez 4 év alatt 17 000 ember elhurcoltatása fűződik. Ő nagy erőkkel, szinte hadjárat szerűen támadta a környéket. Kétszáz falu, hogy végre nyugalmuk legyen, küldöttséget menesztett hozzá, főhajtást és védelmi pénzt felajánlva. Ali bég elfogadta a pénzt, de a küldötteket hazafelé lemészároltatta. A települések – melyek neve és megmaradt lakossága a kötet mellékletében található – ezt követően még magasabb összeggel járultak elébe, ez alkalommal már sikerrel vásárolva meg a keserű nyugalmat.

A kötethez a szintén zalai származású Nagy Béla, az MTA térképésze készített részletes színes térképmellékleteket, amelyeket külön CD tartalmaz. A térképek különböző időmetszetekben mutatják a zalai hódoltság előretörését, a megye magyar és oszmán birtokviszonyait. Az illusztrációk sorát egy 1580 körül készült kémtérkép is gazdagítja, amely megmutatja, hogy a törököknek milyen pontos képe volt a Délnyugat-Dunántúl természeti viszonyairól és a magyar végvárrendszer elhelyezkedéséről.