Hírek

2015.09.16. 09:22

Egervár a bakancs-listán (fotókkal)

Remek színházi évad után újabb lehetőségek felé nyit a reneszánsz várkastély

Győrffy István

- Adok önöknek egy kis készüléket, amin, ha megnyomják azt a számot, amit a kastély egyes kiállító tereiben a kis táblákon találnak, minden fontosat meghallhatnak arról, amit ott láthatnak. Érezzék magukat otthon! Üljenek le a tárgyalóasztalhoz, vagy foglaljanak helyet a trónszékbe, ha akarják simogassák meg a bútorok kárpitját, vagy nyissanak ablakot és nézzenek ki onnét. Nem figyeli senki sem azt, hogy mit csinálnak, itt mindent szabad – mondja Németh-Gotthárd József az egervári Nádasdy - Széchenyi-várkastély fogadóterében az éppen érkező párnak. Ők először egy kicsit zavartak a közvetlenségtől, de aztán a beszélő készüléket maguk előtt tartva elindulnak a mutatott irányba.

- Hogy miként fogadják ezt a gépi idegenvezetést a vendégek? Nagyon jól! A gyerekeket meg szinte el sem lehet vonszolni például a vár történetét három dimenzióban bemutató audiovizuális asztaltól. Arra építettünk, hogy a legkorszerűbb technikával oldjuk meg a vár bemutatását, olyan eszközökkel, amilyeneket már minden otthonban használnak, amelyek már senkitől sem idegenek – mond néhány szót József az előbb történtek hátteréről, vagyis arról, hogy miként vált be a hazánkban elsőként itt bevezetett okos telefonos látogatóvezetési rendszer. Rövid számvetést igyekszünk ugyanis készíteni Németh-Gotthárd Józseffel arról, hogy a 2010-től 2013-ig megvalósult sok-sok milliós  felújítás meghozta-e a hozzáfűzött reményeket. A 2013 őszi nyitás óta pontosan két teljes év telt el, a közelmúltban ért véget a nyári színházi évad, tehát van már mihez hasonlítani, s a jövő lehetőségeit is latolgatni.

-A színházi évad ismét sikeres volt. Tíz darabot mutattunk be, tizenkét előadást láthatott a nagyérdemű. Egyszer nem volt csak telt ház, viszont több előadáson meg nem volt annyi pótszék, amennyire igény lett volna. Több mint ötezer vendégünk volt összesen ezeken az estéken. Szóval nem panaszkodhatunk, igaz az Egervári Estéknek régi hagyománya van, hiszen 1974 óta tartó rangos színházi rendezvénysorozat folytatásáról beszélhetünk. De voltak itt más sikeres történések és újabb fejélesztések is. Említhetném például az elmúlt évi őszi fesztivált, ami igen nagy siker volt, vagy az idei gyermeknapot is – mondja József.

- Gondolom az idén is lesz őszi fesztivál – vetem közbe.

- Sajnos ősszel nem tudunk ilyen rendezvénysorozatot tartani, mert még nem bírálták el az erre a célra beadott pályázatunkat. Ha nem kapunk anyagi támogatást, akkor az ilyen programokat nem tudjuk még önerőből kigazdálkodni. Sajátos helyzet ugyanis a miénk. A vár működése egy kicsit bonyolult. A várkastély az államé, a vagyon kezelője az egervári önkormányzat, az üzemeltetője pedig a Várkastély Kft., aminek én vagyok az ügyvezetője – mondja Németh-Gotthárd József, aki egyébként maga is mindenes a várban. Ha kell segédmunkát végez, vagy mint például most is, fogadja a vendégeket, árulja a jegyeket, s felszolgál a presszóban.

- Éppen ezért, ha az éveket hasonlítjuk össze, akkor annyiban különbözik az idei az elmúlt évitől, hogy akkor, a nyárra tervezett fesztivál rendezvénysorozat, a nyertes pályázat késése miatt, ősszel valósulhatott meg. Az idén szintén nyújtottunk be pályázatot a fesztiválhoz, de ismét késik annak elbírálása. Lehet, hogy csak jövő tavasszal lesz a fesztiválból valóság. Ezért kell olyan szolgáltatásokat kínálnunk, amelyek biztosítják a működés anyagai forrásait. Magán és céges rendezvényekről beszélünk, amelyekhez biztosítjuk a gasztronómiai és a szállás lehetőségeket és sok egyéb mást is.

- Útban Egervár felé pont a szállás és az étkezési lehetőség van pirossal vastagon ki ikszelve a hirdetőtáblán

- Azért látni ezt így most, mert még nem aktív ez a szolgáltatásunk.  Nem tehetjük ki magunka annak, hogy bejön a vendég és ebédet szeretne rendelni, vagy szobát kivenni mi meg nem tudunk még ilyenekkel szolgálni. A konyha elkészült, a nyáron adták át számunkra, s igen modern berendezéseink vannak. A szobákat meg most bútorozzák. Hét szobánk lesz és három lakosztályunk. De ezek a szobák szintén kor hűek lesznek, ha nem lakják őket, akkor a vendégek látogathatják majd ezeket is. A várban korábban turistaszálló működött, nos ezt a funkciót áthelyezzük az úgynevezett barokk istálló épületébe, ami várhatóan októberben nyílik meg. Az idén elkészült a kemencés szín is a rendezvénytérrel, a kalandvárral. Ezek mind kellettek ahhoz, hogy olyan szolgáltatásokat tudjunk nyújtani, amiből előállítható az üzemeltetés háttere – mondja az ügyvezető.

Közben visszaérkezik az a két vendég, akiknek jó másfél órája adta a tárlatvezető készüléket Németh-Gotthárd József.

- Nagyon örülök, hogy beléptünk ide – mondja a férfi, aki annyit árul el magukról, hogy nem messziről, Szombathely mellől érkeztek. – Sokszor jártam erre, mindig láttam a tornyokat, de sose szántam rá magam arra, hogy megnézzem, mit is rejtenek a falak. Mondhatom, amikkel itt találkoztam, azt nem is feltételeztem volna – teszi még hozzá.

Szétnézünk a vár facebook bejegyzései között is. Bosnyák László ezt tartotta fontosnak megjegyezni: 5 csillag, csodás hely, remek emberek. Aki még nem volt itt, azonnal írja fel a bakancs-listájára. Vagy, Rábaközi Kacagány véleménye - Az a nagy öröm, hogy egy ekkora érték meg lett mentve... Ez nagyon fontos! Az meg, hogy lélek is van benne egy hatalmas plusz! Találkozunk nemsokára!

- Hiszem, hogy a jövő év biztosan még jobb lesz, hiszen az átalakított barokk istállóval tovább bővülnek a lehetőségeink. S ez nagyon fontos nálunk, akik nem állami költségvetésből működtetünk olyan történelmi értékeket, hagyatékot, amit élményturisztikai, színházi, kulturális, és oktatási célokra kívánunk hasznosítani természetesen a vendégek és az itteni közösség megelégedésére, lélekbeli gazdagodására – mondja Németh-Gotthárd József.

Tegyük mindehhez hozzá, hogy az ember nem csak egy remekül felújított várat talál Egerváron, hanem egy látványos, új parkkal büszkélkedő faluközpontot is. Csak ne törné meg a szép templomi, műemléki környezet látványát az otromba, durva villanyoszlopok és a villanyvezetékek sokasága. A jövő talán erre is hoz majd megoldást

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!