Hírek

2017.04.23. 20:45

Középkori forgatag, Fekete Sereg az egervári vár falainál

Egervár - Mátyás király Fekete Serege is felvonult fegyvereivel az egervári vár melletti mezőre, ahol vasárnap középkori forgatag fogadta az arra járókat.

Arany Gábor

A rendezvény házigazdájaként Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere arról beszélt érdeklődésünkre, hogy a térség turisztikai vonzerejének növeléséhez össze kell fogni a szomszédos településeknek. Így jött létre együttműködés a megyeszékhely és Egervár között két évvel ezelőtt.

A szombathelyi Fekete Sereg hagyományőrző csoport bemutatója Egerváron. Az ágyút Réthy Sándor süti el Fotó: Pezzetta Umberto

A várkastélyhoz kapcsolódó rendezvények szervezője, a Zalaegerszegi Gasztrokulturális Egyesület vezetője, Székedli Bertold arról számolt be, hogy szinte minden hónapban több programmal, koncerttel várják a közönséget.

Múlt héten volt a Star Wars találkozó, most pedig a középkorba invitálták a látogatókat. A jövőről is szólt: a gyereknaphoz kapcsolódóan lesz több rendezvényük. Tartanak majd pályaíjászversenyt és nem szabad megfeledkezni a nyári színházi előadásokról sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!