Egy kanizsai egyházfinak is köszönhető, hogy hazánkban lábrakapott az új vallás

Kanizsai Pálfi János volt a Dunántúli Református Egyházkerület egyik kiemelkedő püspöke. Ő szervezte meg az első presbitériumot Magyarországon, amit aztán követett a többi. A tudós egyházfira emlékezve presbiteri konferenciát rendez szombaton a Nagykanizsai Református Egyházközség és emléktáblát is állíttat a tiszteletére. – Szeretnénk, ha a reformáció 500 éves évfordulóján picit oda tudnánk figyelni Kanizsai Pálfi Jánosra – hallottuk Hella Ferenc nagykanizsai református lelkésztől. – Egyrészt azért, mert ő itt született Nagykanizsán 1580 körül protestáns családban, másrészt mert korszakalkotó személyisége a hazai reformációnak. 1609-10-ben Heidelbergben is tanult ösztöndíjjal, ami mind felekezeti viszonyulásban, mind a presbitériumok működésével kapcsolatos tapasztalataiban meghatározó volt számára. Innét hazatérve már csak és kizárólag a református egyház iskoláiban és gyülekezeteiben szolgált.

Stamler Lajos a  Kanizsai Pálfi Jánost ábrázoló dombormű negatívjával. Az alkotást a magyarpolányi Dienes Szilárd önti bronzba Fotó: Szakony Attila

Mint arra Hella Ferenc rámutatott: Kanizsai Pálfi János pályafutása akkor vett nagy lendületet, amikor 1612-ben a körmendi püspökválasztó zsinaton megkezdte az egyházkerületi jegyzőkönyv vezetését. Még ebben az évben lelkésszé szentelték, majd a pápai egyházmegye esperese lett. 1625-ben Németújvárra (a mai Güssing), a Batthyány-uradalom központjába hívták udvari lelkésznek, ahol megszületett kilencedik fia. 1628-ban a zsinat Kanizsai Pálfi Jánost megválasztotta püspöknek. Habár karrierje szépen ívelt felfelé, családi élete sorscsapásokkal volt tele. Pápán 6 gyermekét temette el, 1617-ben, ugyanazon a napon egyszerre kettőt. 1630-ban pedig legkisebb fia és felesége is meghalt. Ura, Batthyány Ádám katolizált, őt pedig kitiltotta az uradalomból. Ez után visszament pápai házába, de ott meg a helyi reformátusok nem fogadták jó szívvel. Elérték Csáky László grófnál, hogy Kanizsai Pálfi Jánost tiltsa ki a városból. Egy ideig hontalanul és állástalanul vándorolt egyik gyülekezetből a másikba, amikor elhívták Kecskemétre. Engedni akart a hívásnak, s le akart mondani püspöki tisztségéről, azonban a dunántúli zsinat maradásra bírta, s Kiskomáromba helyezte, az ottani gyülekezet hívására. Itt szolgált 1634 és 39 között, amikoris agyvérzést kapott és állásáról lemondott. 1641-ben halt meg Pápán.

– Élete jelentős feladata volt a jegyzőkönyvvezetés, ami nekünk, az utókornak azért fontos, mert sok mindent megtudhatunk belőle a magyarországi reformáció és különösen a dunántúli egyházkerület történetéről – tette hozzá Hella Ferenc. – A másik nagy „alkotása” pedig az volt, amikor Pápán megalakította az első magyarországi egyházközségi presbitériumot. A presbitérium az a testület, amelyik vezeti az adott egyházközséget. A presbitérium tagjait a gyülekezet választja magából, s tipikus előképe a mai önkormányzatiságnak. A pápai testület után az ország valamennyi református gyülekezetében létrehozták a presbitériumokat, mindegyik gyülekezetben meghonosodott és máig működik ez a rendszer. A presbitérium, mint egy „kormányzó központ” felügyeli és irányítja az adott egyházközség pénzügyi és jogi működését.

Tehát Kanizsai Pálfi Jánossal új korszak kezdődött a hazai reformációban – ezért méltó rá, hogy az utókor emléktáblával és presbiteri konferenciával tisztelegjen előtte, illetve a reformáció két másik nagyjának számító Kálvin János és Károli Gáspár munkássága előtt. Ennek jegyében készíttet 3 emléktáblát a Nagykanizsai Református Gyülekezet, melyek a Kálvin téri templom falára kerülnek majd ki a város napja keretében. Az alkotásokat Stamler Lajos művész-tanár készíti el.

Hella Ferenc nagykanizsai lelkész: - Az első presbitériumnak és az azt összehívó Kanizsai Pálfi Jánosnak állítunk emléket a szombati presbiteri konferenciával is, amely 10 órakor kezdődik a templomunkban Fotó: Szakony Attila

– A feladat nehézségét az adja, hogy Kanizsai Pálfi Jánosról nem maradt fenn egyetlen ábrázolás sem – árulta el újudvari műhelyében a művész. – Ezért  félig elfordulva, lelkészpalástban, föveggel a fején ábrázolom, ahogy éppen a presbiterekkel beszélget. Fejük fölött a református templomokra jellemző kazettás mennyezet látható. Nem volt könnyű, főleg a szöveges részeket megmintázni, mert tükörírással kellett kivésnem a betűket, ilyesmit pedig nem túl gyakran csináltam pályafutásom során. Megesett, hogy mire a szöveg végére értem, akkor vettem észre, hogy a zs-ből sz lett, vagy hogy egy betű nem fér el. Ilyenkor kezdhettem elölről az egészet. Amikor meg jó lett volna minden, eltört a munkadarab... Nem volt könnyű, de azért csak meglett végül. Különösen kedves volt a szívemnek ez a feladat, mert bizony, ha nincs a reformáció, akkor ma nincs magyar nyelv sem, a Habsburg-birodalmi törekvéseknek megfelelően németül beszélnénk. A reformáció tehát ilyenformán a magyarság szellemi életben maradásának záloga volt, a legszebbet hozta, a legrosszabb időben.