Hírek

2017.04.23. 16:26

Együtt, szeretetben - Imaséta Nagykanizsán

Nagykanizsa - Felekezeti hovatartozástól és korosztálytól függetlenül sokan vettek részt a szombati imasétán és zarándoklaton, melyet második alkalommal tartottak a dél-zalai városban.

Szabó Zsófia

Az Erzsébet téren kezdődött közösségépítő programot ezúttal is a helyi, történelmi egyházak vezetői szervezték.

– Együtt imádkozunk a városért, a lakókért és a nemzetért – mondta Hella Ferenc református lelkipásztor. – Egyúttal hálát is adunk az Úrnak mindazért, amit kaptunk.

A városháza előtt a híveket Dénes Sándor köszöntötte, majd Szűcs Imre plébános adott az evangélium révén lelki útravalót a zarándokoknak, akik ezt követően átsétáltak a Nagy-Magyarország-emlékműhöz, a kórházkápolnához és a temetőhöz.

Fotó: Szakony Attila

A rendezvényen nem csak felnőttek voltak, a jövő generáció szintén szép számmal képviseltette magát. Köztük a negyedikes, Rozgonyi-iskolás kisdiák, Lehota András Péter.

– Már tavaly is részt vettem a sétán – így a kisfiú. – Jól éreztem magam, ezért jöttem el idén is – mesélte büszkén. Elmondta: sok zarándokhoz hasonlóan ő maga is gyalogszerrel teszi meg a korántsem kis távolságú utat a Csónakázó-tóhoz, ahol a program ebéddel, majd délutánba nyúló közös családi nappal folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!