Hírek

2016.05.27. 07:38

Elátkozott útszakasz (frissítve)

Nagykanizsa – Fél óra leforgása alatt, két közlekedési baleset történt a Hevesi-Munkás utca kereszteződésében.

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A reggeli csúcsforgalomban először egy autó és motorkerékpár ütközött. A gépkocsi vezetője a Munkás utca irányából kanyarodott ki a Hevesi útra, úgy, hogy nem adta meg az elsőbbséget az ott közlekedő motorosnak. A motorkerékpáros az ütközés következtében járműjével elesett. Mivel a sofőr fájlalta a lábát, ezért a mentőszolgálat munkatársai a Kanizsai Dorottya Kórházba szállították, információink szerint könnyű sérülésekkel.

Kis idő múlva újabb ütközés történt. A rendőrség munkatársai még javában a helyszínen dolgoztak, a feltorlódott járműforgalmat irányították. Eközben a Hevesi úton, a szinte összefüggő kocsisorban haladt egy Volkswagen Golf is, amely a zebrához érve elsőbbséget adott az átkelő gyalogosnak. A szürke Golf mögött egy Opel közlekedett szabályosan. Az őket követő BMW sofőrje viszont nem vette észre, hogy lassítanak a gépkocsik, és – szó szerint – beléjük szaladt, majd a feje tetején állt meg. A vétkes sofőr nem csak a Golf-ban és az Astra-ban tett kárt, hanem a helyszínelő rendőrautóban is.

 

A BMW-t a katasztrófavédelem áramtalanította, az idős sofőrt pedig kiszabadították a roncsból. A férfit a mentők könnyű sérülésekkel kórházba vitték. Mindkét baleset jelentős anyagi kárral járt.

A helyszínen persze azonnal nagy tömeg verődött össze, az emberek egymástól kérdezgették, mi történt:

– Nem csoda, hogy megint baj lett – jegyezte meg a környéken élő Kállay Szabolcs. – A Hevesi út forgalma nagyon élénk. S mivel egyenes útról van szó – a délutáni csúcsforgalmat leszámítva – gyakran száguldoznak az autósok, fittyet hányva a gyalogosokra.

Csizmaziáné Kósa Adrienn a gyermekeit vitte az iskolába, amikor a két karambol történt.

– Brutális ez a kereszteződés, jóllehet   a szomszédos utcában lévő még ennél is veszélyesebb – mondta az anyuka, aki elárulta: sok szülőhöz hasonlóan, ő is félti gyerekeit, akik a közel suliban tanulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!