Hírek

2017.02.09. 15:29

Elfogadták a büdzsét: a felét fejlesztésre fordítják

Nagykanizsa – Az ellenzék szerint pocsék, a kormányoldal szerint viszont minden eddiginél jobb költségvetését fogadott el csütörtökön a testület.

Pásztor András

Érdekes, ugyanakkor nem szokatlan játszma zajlott csütörtökön a város idei költségvetésének vitáján. A kormányoldali képviselők a büdzsé stabilitását hangsúlyozták, míg az ellenzéki képviselők azzal voltak elfoglalva, hogy itt miért kevesebb, ott pedig miért több a támogatás a tavalyinál. A könyvvizsgáló szakmai véleménye ugyanakkor az volt, hogy a költségvetés finanszírozható, de figyelni kell arra, hogy a fejlesztéseknek a jövőben működési költsége lesz.

A kormánypárti képviselők közül Dénes Sándor polgármester, Bizzer András és Balogh László képviselő szólt a tervezetről. Mint mondták: a 17.2 milliárdos büdzsé több mint 50 százaléka – 8.6 milliárd forint – fejlesztésekre fordítható, ráadásul sem adóemelést, sem hitelfelvételt nem tartalmaz a költségvetés. Éppen emiatt nevezhető minden idők legjobbjának az idei büdzsé. A kormánypárti képviselők néhány nagyobb tételre is felhívták a figyelmet, így többek közt a bölcsőde, óvoda és orvosi rendelő felújításokra szánt több száz millió forintot, az ipari park bővítéséra szánt milliárdokat és a belváros tereinek zöldítését célzó 1.5 milliárd forintos beruházást említve.

Az idén a városháza nyugati homlokzatának felújítása is szerepel a költségvetésben
Fotó: Szakony Attila

Az ellenzék részéről Horváth Jácint (DK), dr. Fodor Csaba (MSZP) és Gábris Jácint (Jobbik) véleményezte a tervezetet. Mint mondták: fájó, hogy az adóbevételek esetében cirka 400 millió forintos csökkenéssel számol az önkormányzat, ami szerintük azt mutatja, hogy a kanizsai bajban vannak a kanizsai vállalkozások. Az ellenzéki képviselők érthetetlennek tartották azt is, hogy a városi tévé és újság összevonását követően lényegesen többe kerül a médiaház fenntartása, a tavalyi 100 millió forint helyett, idén már 140 milliós lesz a költségvetése az intézménynek.

Az idei költségvetés kapcsán Szita László könyvvizsgáló véleményét is meghallgatta a testület. A szakember úgy fogalmazott: a büdzsé finanszírozható és stabil, igaz a jövőben oda kell figyelni majd arra, hogy az új beruházásoknak – konferenciaközpont, ferences kolostor, sportuszoda, sportcsarnok – működési költsége is lesz a jövőben.

A kanizsai közgyűlés végül nagy többséggel elfogadta a város idei költségvetési rendeletét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!