Hírek

2016.10.19. 17:08

Elfoghatták a Teréz körúti robbantót, Keszthelyen felvonult a TEK (frissítve!)

Keszthely - Sajtóhírek szerint szerdán délután elfogták a Teréz körúti robbantót a Terrorelhárítási Központ munkatársai.

Zalai Hírlap

Az elfogás tényét egyelőre hivatalos forrásból nem erősítették meg, illetve a helyszínnel kapcsolatban sincs hivatalos információ. Ugyanakkor lapunknak többen is jelezték, hogy Keszthelyen terrorelhárítók jelentek meg szerdán, és lezárták az egyik sétány egy részét.

Keszthelyen, a Balaton-parton az Energia tér melletti sétányon egy piros autót vizsgálnak át. Fotó: Zalai Hírlap

Munkatársunk a helyszínen tanúja volt annak, hogy egy piros személyautót átvizsgálnak a sétány lezárt részén a nyomozók.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) civil nyomozói egy autót vizsgálnak át a keszthelyi Borbás Vince sétányon 2016. október 19-én.
MTI Fotó: Varga György

A városban terjedő - szintén meg nem erősített - szóbeszéd szerint a két eset összefügg, tehát a robbantót foghatták el a térségben.

Fotó: Zalai Hírlap

Fotó: Zalai Hírlap

A történtekkel kapcsolatos szóbeli és írásbeli kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk sem megerősítést, sem cáfolatot egyetlen hivatalos forrásból sem. Kérdésünket írásban is eljuttattuk a TEK-hez, ahonnét azt a választ kaptuk, hogy forduljunk a Központi Nyomozó Főügyészséghez.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) civil nyomozói egy autót vizsgálnak át a keszthelyi Borbás Vince sétányon 2016. október 19-én.
MTI Fotó: Varga György

Ez utóbbi szervezetnek is elküldtük kérdésünket, amint választ kapunk, illetve más forrásból információhoz jutunk, frissítjük cikkünket.

Képeink Keszthelyen készültek, a Balaton-parti sétányon szerdán kora este
Fotó: Zalai Hírlap

A fővárosban szeptember 24-én robbant bomba, megsebesítve két rendőrt, a feltételezett elkövetőt azóta keresik.

MTI Fotó: Varga György

MTI Fotó: Varga György

 

Az M1 aktuális csatorna a helyszínről arról számolt be, hogy a rendőrök elfogtak egy embert, aki jelenleg is a helyszínen lévő furgonban van. Azt nem tudni, kit fogtak el, teljes a hírzárlat.

Egy, a közösségi oldalon is közzétett bejegyzés szerint a TEK Karmacson át is vonult, ami a videómegosztó portálon ma megjelent felvételen is látható.

A karmacsiak rettegtek a TEK-es akció alatt >>>

Ha Önnek is van fotója, videója vagy információja bármelyik TEK-es akcióról, küldje el nekünk: [email protected]!

Friss:

A közösségi oldalon élénk párbeszéd alakult ki a Karmacson és a környékbeli településeken élők között. A hozzászólások szerint a karmacsi hegyet "szállták meg" a TEK-esek, több járművel. Van olyan hozzászóló, aki szerint az elkövetőt "saját otthonában" fogták el.

Este kilenckor arról számolt be az M1 tudósírója, hogy vége a helyszínelésnek, az elfogott férfit elszállították, a helyszínen már csak az átvizsgált piros autó maradt, rendőrök őrzik.- írja az index.

Egyezik a DNS minta

A Teréz körúti robbantót fogták el a TEK emberei egy Zala megyei településen, a nyomára pedig egy "csellel szerzett" DNS-minta vezette a nyomozókat - tudta meg az Origo.

Az Origo értesülései szerint a férfi otthonában házkutatást tartottak, és még az éjszaka Budapestre hozták. Az elfogott férfi nem együttműködő. Az apja korábban független polgármester volt Zala megye egyik kistelepülésén.

Az Origo  úgy tudja, a férfi elvált szülők gyereke: édesanyja Budapesten él, édesapja pedig 2011-ben, hét hónapon át egy szintén Zala megyei település független polgármestere volt.

Az Origo azt állítja, megbízható forrásból származó értesülései szerint a férfit egy "csellel" sikerült azonosítani, majd elfogni: az édesanyjától egy szondáztatás során szerzett DNS-mintát vetették össze a robbantás helyszínén talált hátizsákon rögzített DNS-nyommal, ami egyezett.

A portál hangsúlyozza: "A férfit egyébként nem lakossági bejelentés alapján fogták el, hanem a rendőrség az általa elkövetett hibák láncolatából kiindulva jutott a nyomára: a nyomozást ők végezték, az elfogást pedig már a TEK."

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!