Hírek

2016.09.16. 05:58

Elhanyagolta, verte a nevelt fiait

Elhanyagolta, esetenként bántalmazta is nevelt gyermekeit az a fiatalember, aki ellen nemrég emeltek vádat kiskorú veszélyeztetése, valamint súlyos testi sértés miatt.

Arany Gábor

A most 26 éves S. Rajmund 2011 végén létesített élettársi kapcsolatot egy háromgyermekes, férjétől elköltözött, nála 10 évvel idősebb nővel. A vádiratba foglaltak szerint a fiatalember kapcsolata eleinte jó volt az élettársa 5-10 éves gyermekeivel, ám ez megváltozott, miután két közös fiúk is megszületett 2013-ban, illetve egy évre rá.

A család közben költözni kényszerült, mert az életveszélyessé vált házukat lebontották, az új lakásukban viszont nem működtek a közüzemi szolgáltatások a pár hanyagsága miatt. S Rajmund az iskolát még 2009-ben befejezte, de utána nem dolgozott, mindenféle kifogást keresve kerülte a munkát, így a család a gyerekek után kapott juttatásokból élt, a pénzt azonban a szülők többnyire szükségtelen dolgokra költötték el.A férfi kapcsolata az anyósával is megromlott, mert nagyobbik nevelt fiával korcsolyát lopatott az asszonytól, ő pedig emiatt kitiltotta a férfit a lakásából.

Erre S. Rajmund megtiltotta a nevelt fiának, hogy a nagymamájához átmenjen. Ha mégis megtette, megverte a gyereket, de hasonló módon büntette mindenért, amit úgy gondolt, hogy meg kell torolnia. A kisfiú egészsége a folyamatos terrortól megroppant, még a haja is hullani kezdett csomókban. Hasonló módon viselkedett S. Rajmund a másik két nevelt fiával is, és ha az anyjuk melléjük állt, ő is kapott az ütlegelésből, azért a nő idővel inkább alávetette magát a férfi akaratának.A gyámhivatal 2014 őszén előírta, hogy a három iskoláskorú gyereket a csapi iskolába kell járatni, ám a szülők ennek nem tettek eleget, a fiúk emiatt több száz órát hiányoztak. Ha mégis eljutottak az iskolába, akkor súlyos sérülések nyomait látták rajtuk a nevelők.

Az egyik például „játék” közben keletkezett 2015. május végén. A férfi kisautóba ültette 13 éves nevelt fiát és annak tiltakozása ellenére kerékpárjával nagy sebességgel vontatta, ám a jármű felborult, a gyerek keze eltörött. A fiú szólt, hogy fájdalmai vannak, de nem vitték orvoshoz, iskolába küldték, onnan vitték június 1-jén kórházba. Azt követően viszont a szülők nem vitték vissza kontrollra, a rögzítő gipszkötést pedig S. Rajmund ismeretlen körülmények között távolította el a gyerek kezéről.

A gyermekjóléti szolgálathoz 2015. június végén érkezett a bejelentés, hogy S. Rajmund bántalmazza a nevelt gyermekeit, végül a középsőt, az akkor 13 éves fiút az év szeptemberében a nagyanyjánál helyezték el. A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba az ügyről tájékoztatva közölte, a történtek alapján a férfi ellen kiskorú veszélyeztetése, valamint gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat az egerszegi járási és nyomozó ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!